Tepsis rakott karaj, mutatom én, készíts el úgy mint én szoktam, semmi nem marad belőle

Tepsis rakott karaj, mutatom én, készíts el úgy mint én szoktam, semmi nem marad belőle

September 27, 2018 0 By Tippgergo

Ez aztán igazán mennyei.

1. lépés
Előre elkészítettem a húst, azaz bepácoltam sütés előtt legalább egy nappal. Mindenki ízlése szerint fűszerezze. (én Gyrososan fűszereztem)
Nagyon jó a bolti Gyros fűszerkeverék is a húsnak. A burgonyát vastagabbra felkarikázom és először egy rétegben kissé ferdén egymásra helyezem, majd ezután befűszerezem ízlés szerint sóval, borssal, bazsalikommal… Stb.
(Lucullus tejfölös sültkrumpli fűszersóval is jó)

2. lépés
A burgonyára felkarikázott vöröshagyma és lilahagymát teszünk, amely a karaj szeletek ágya lesz.

3. lépés
Csíkozott majd apróbbra vágott húsos füstölt szalonnát szórunk a hagymára, majd egy kis olajat csepegtetünk az egészre.

4. lépés
Az előző nap bepácolt karaj mennyiségének kb. a felét ráterítjük a hagymás szalonnás ágyra.

5. lépés
Az első réteg burgonya – hagyma – hús szeletek után egy újabb réteg burgonya
(ugyanúgy fűszerezve mint elsőnek),
majd csíkozott darabolt füstölt húsos szalonna, és a burgonya szeletek közé ezúttal fokhagyma gerezdeket helyezünk.

6. lépés
Újabb réteg karikákra vágott vöröshagymát és lilahagymát helyezünk az eddigiekre.

7. lépés
A hagymakarikákra ráhelyezzük a maradék karaj szeleteket melyeket egy pici olajjal szintén meg csepegtethetünk.

8. lépés
Alufóliával fedjük a tepsinket, majd 180-200 Celsius fokon (légkeverés nélkül), kb. 50-60 percig pároljuk a készülő ételt.

9. lépés
Amíg a sütőben párolódik az ételünk, elkészítjük
a fokhagymás kapros tejfölös öntetet amit majd a tepsiben lévő hús tetejére kenünk.
A tejfölhöz ízlés szerint sót, négyszínű bors mixet őrölünk, fokhagymát vagy szárított fokhagyma port teszünk, végül egy kis zöld kaprot aprítunk. Ezeket alaposan összekeverjük és állni hagyjuk.

10. lépés
Ha letelt a párolási idő, kivesszük a tepsinket a sütőből, majd levesszük róla az alufóliát.
Felkarikázunk 2-3db paradicsomot és a hús szeletekre helyezzük őket, majd a fokhagymás kapros tejfölünket rákenjük az egész ételünk tetejére. Ezután mehet vissza a sütőbe, ahol 180-200 Celsius fokon (amíg a tejföl rá nem barnul kissé) készre sütjük.

Íme az eredmény, egy nagyon finom és tartalmas étel:
Makói hagymás rakott karaj
Jó étvágyat!

Halasi Csaba