Mennyei Tipp

A legjobb tippek tőlünk jönnek!

Öt perc pihi

Erre számíthatsz ma a csillagok szerint (Napi horoszkóp december 9.)

Erre számíthattok a csillagok jóslata szerint.

A hét utolsó napján se feledkezz meg a horoszkópodról, hisz a csillagok mára is üzentek!

RÁK (június 22-július 22)

Hosszú idő után ma végre pont kerülhet egy általad fontosnak tartott ügy végére, ami már régóta húzódott, s máig rengeteg kellemetlenséget okozott neked. Ám most lehetőséged adódik arra, hogy végleg lezárhasd a dolgot és továbbléphess, éppen ezért érdemes megragadnod az alkalmat. Ne akarj azonban többet kihozni a helyzetből, mint amennyi benne van, elégedj meg azzal, ha egyáltalán a hátad mögött tudhatod az egészet! Ez sem kevés, hiszen legalább megnyugszik a lelkiismereted.

OROSZLÁN (július 23-augusztus 23)

Olyan terhet veszel a válladra, amivel normális esetben neked semmi dolgod nem lenne, ám mivel látod, hogy mások nem foglalkoznak vele, úgy gondolod, hogy neked kell megoldanod a helyzetet. Emellett azonban van neked saját feladatod is bőven, tehát nem biztos, hogy még újabbakat kell keresned. Hagyd, hogy azok oldják meg ezt a kényelmetlen szituációt, akik a bajt okozták, te meg csak a magad dolgaira figyelj. Mindig is lesznek olyan emberek körülötted, akik nem vállalják a felelősséget, hanem másokra mutogatnak, ám ez legyen az ő bajuk!

SZŰZ (augusztus 24-szeptember 23)

Vállaltál egy feladatot, amit mostanra nagyon megbántál, hiszen rengeteg idődbe és energiádba kerül, hogy a tőled megszokott módon megfelelj a kihívásnak. Ám most már nincs visszaút, muszáj végigcsinálni a dolgot. Annak érdekében, hogy mihamarabb végezhess vele és felszabadulhass a rád nehezedő nyomás alól, zárd ki a külvilágot és igyekezz erre az egyetlen ügyre koncentrálni. A megfelelő tudás megvan benned, kellőképpen tapasztalt is vagy, s pontosan tudod, hogyan oldd meg a helyzetet, így nincs más teendőd, mint nekiveselkedni és végigmenni a megkezdett úton! Hajrá!

MÉRLEG (szeptember 24-október 23)

Nagyon félsz elhinni, hogy ott tartasz, ahol elképzelted, hogy elérted az előzőleg kitűzött céljaid. Nyugalommal tölt el, hogy nem kell görcsösen hajtanod az eredményt és azt, hogy végre Te is fel tudj mutatni valamit. Merd elhinni, hogy a saját két lábaddal és a kezeiddel másztad meg a hegyet, hogy saját erődből értél fel a csúcsára! Épp ezért ez a siker és csillogás joggal illet meg, ugorj bele egy nagy fejest, mert ez kijárt már neked!

SKORPIÓ (október 24-november 22)

Úgy érzed, valaki a hátadon felkapaszkodva próbál sikereket elérni ahelyett, hogy inkább segítséget kérne tőled, amit valószínűleg nem is tagadnál meg tőle. Senki nem szereti az ilyen hozzáállást, ezért igyekezz mihamarabb az illető tudomására hozni, hogy ez így nem működik. Bátran mondd meg neki, hogy átlátsz rajta, s jobb, ha elfogadja, hogy a sikerért mindenkinek meg kell dolgoznia. Te sem kaptál semmit ajándékba, s értesd meg az illetővel, hogy valószínűleg neki sem fog a szájába repülni a sült galamb. Bízz benne, hogy megérti, s a továbbiakban nem téged akar kihasználni.

NYILAS (november 23-december 21)

Bár a hét utolsó napja van, mégis pihenés helyett annyi tennivaló szakad a nyakadba, hogy nemigen tudsz mit kezdeni a helyzettel. Ráadásul mindenkinek most van segítségre szüksége, amit tőled várnak, mintha senki nem tudna boldogulni nélküled. Mivel nem szeretnél csalódást okozni másoknak, nem mondasz nemet, de emiatt a saját tennivalóid igencsak háttérbe szorulnak. Találd meg az arany középutat, s úgy segíts, hogy maradjon idő a magad dolgaira is. Nem kell mindent elvállalni csak azért, hogy másokat elégedetté tehess. Ne feledd: a legfontosabb te vagy! Miután megmentetted a Világot a megsemmisüléstől, találj lehetőséget a pihenésre is, hisz holnap újabb hét kezdődik!

BAK (december 22-január 20)

Komoly lépésre szántad el magad, amely eddigi életed talán egyik legnagyobb kihívása. Épp ezért szükséged van arra, hogy kizárd a külvilágot, magányba vonulj és mindent nagyon pontosan kidolgozz. Mivel nagy kockázatot vállalsz, így abszolút biztosra kell menned, nehogy véletlenül hiba csúszhasson a számításaidba. Ha megfelelően koncentrálsz, kellő odafigyeléssel nem okozhat gondot, hogy végigvidd, amit kiterveltél. Ezúttal nem lesz önzőség, ha csak magadra figyelsz, hisz ez most egy veszélyes játék!

VÍZÖNTŐ (január 21-február 19)

Nagyon erősen kötődsz bizonyos személyekhez és dolgokhoz, s ha valami véget ér, hajlamos vagy kifejezetten depresszív hangulatba esni, emiatt pedig félsz új utakat keresni. De ne rettenj vissza, mert a már-már beteges ragaszkodás semmi jóra nem vezet. Be kell látnod, hogy a világ folyamatosan változik körülötted, és semmi sem tart örökké, akármennyire is szeretnéd. Ha görcsösen, foggal-körömmel küzdesz valamiért, azt elég nagy valószínűséggel el fogod veszíteni. Tanuld meg elengedni azt, ami elmúlt, és akkor sokkal könnyebben lépsz majd tovább!

HALAK (február 20-március 20)

Hosszú ideje menetelsz előre, már azt sem látod, mi a célod, vagy meddig kell még gyalogolnod egyáltalán ahhoz, hogy megláss valamit, ami a sikert jelentheti. Nem is igazán hiszed, hogy van még valami, ami motivál, de a startvonaltól elég messze vagy már ahhoz, hogy visszafordulj. Amennyiben azonban megpihensz egy picit, megpróbálod elterelni a figyelmed és kicsit másra összpontosítani, talán új inspirációkat szerezve motiváltabban tudsz majd továbbhaladni. Senki nem mondta, hogy egyszerű lesz, de higgy magadban és abban, hogy ha egyszer az út végére érsz, olyasfajta eufóriában lehet részed, amelynek következtében nem fogsz többé kételkedni magadban!

Forrás:

https://www.joy.hu/napi-horoszkop-december-9-a-nyilasok-zsufolt-napra-108467