Mennyei Tipp

A legjobb tippek tőlünk jönnek!

Konyha

Tarja savanyúkáposztaágyon: 10 perces melóval, kedvenc nagyink konyhájából

Elmondhatatlanul finom.

Igazi téli étel. Sertéshús, savanyúkáposzta sütőben készítve. A végeredmény pedig tulajdonképpen toroskáposzta lett, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy mindössze 10 percnyi emberi erőforrást igényelt…

Egy közepes tepsit vékonyan kikentem
sertészsírral, majd rászórtam
kb 50 dkg savanyú káposztát (ha túl savanyú, átmoshatjuk, ha nem elég fűszeres, azt pótolhatjuk, neklem ez most teljesen jó volt így). Rászeleteltem2 fej hagymát,
több gerezd fokhagymát, majd ráfektettem a
sóval, borssal fűszerezett
tarja szeleteket (lehet kb 1 kg és lehet őket “sűrűn” rakni, mert úgyis összesülnek) a finnyásaknak, mint pl a fiam, használhatunk karajt is, ezek tetejére azonban tenyünk egy kis húsos szalonnát, hogy ne száradjon ki. A tepsit fóliával lefedve 150 fokos sütőbe tettem bő egy órára, majd a fóliát levéve bő fél órát sütöttem 200 fokon. – VIA