Mennyei Tipp

A legjobb tippek tőlünk jönnek!

Öt perc pihi

Nem rég érkezett! Ez a valódi ok, amiért késnek a nyugdíjak, vérlázító hozzáállás a kincstárnál!!! Képesek voltak ezt mondani

Képesek voltak ezt mondani.

Eddig példátlan módon reggelre nem érkeztek meg a nyugdíjak a számlákra, az Államkincstár azonban nyugtat: még ma a számlákon lesznek a várt összegek. Piaci forrásból most úgy értesültünk: a MÁK véletlenül rossz értéknappal küldte be a tranzakciókat a GIRO éjszakai rendszerébe, ezért nem érkeztek meg reggel a nyugdíjak. A MÁK nem erősítette meg, de nem is cáfolta értesülésünket. Lapunknak küldött tájékoztatásuk szerint a postai kifizetések a korábban közölt 14-e helyett 16-án indulnak el, a MÁK 14-én csak beadja a postai megbízásokat.

Hozzánk és más lapokhoz beérkezett olvasói jelzésekből derült ki, hogy a Magyar Államkincstártól ma reggel nem kapták meg a nyugdíjakat a nyugdíjasok, sőt, egyes olvasói levelek szerint más államkincstári kifizetések sem érkeztek meg a bankszámlákra (update: utóbbit későbbi tájékoztatásában már a MÁK cáfolta, csak a nyugdíjakat érinti az eset). A MÁK emellett már délelőtt azzal nyugtatott, technikai hiba adódott, de még ma elküldik a nyugdíjakat:

A Magyar Államkincstár tájékoztatja Tisztelt Ügyfeleit, hogy technikai okok miatt a bankszámlákra érkező nyugdíjak jóváírása napközbeni utalással történik meg. A bankszámlára érkező nyugdíjakat tehát az érintettek a mai nap folyamán megkapják.

Több idős embernek nagyon kellett volna már reggel a pénz:

Egyikük, akinek éppen életmentő gyógyszereket kellene sürgősen kiváltania, fel is hívta a Magyar Államkincstár hozzá legközelebb eső veszprémi fiókját, hogy érdeklődjön. Amikor forszírozta, mennyire nagy szüksége lenne most a pénzre, a gyógyszerkiváltás miatt, az ügyintéző nem túl együttérzően a fejéhez vágta:

Úgy látom, azért telefonálni még van pénze.-írja a 24. hu

Piaci forrásból úgy értesültünk, banális hiba okozott riadalmat: a MÁK rossz értéknappal küldte be a tranzakciókat az átutalási rendszerbe, ezért most nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy a tranzakciók átkerüljenek a nem állami átutalásoknak fenntartott napközbeni rendszerre.

A gyakorlatban valószínűleg ez úgy nézett ki, hogy az átuatalásokat a szokásos 12-ei dátummal küldték be a rendszerbe, mivel minden hónapban erre a napra esik a nyugdíjak utalása, kivéve, ha 12-e hétvégére esik. Ilyenkor ugyanis nincs nyitva a rendszer, ezért a hétvége előtti pénteken utalnak. Most vélhetően elfelejtették ezt, ezért az átutalások 12-ei dátummal szerepelhettek. Igaz, mi csak annyiról értesültünk, hogy nem mai értéknap szerepelt a tranzakcióknál.A hír robbanása után a bankok sorra adtak ki közleményt arról, hogy hozzájuk nem futottak be a nyugdíjak, és hogy rajtuk kívülálló okok miatt történik mindez. A MÁK közleméyne után nem sokkal az átutalási rendszereket üzemeltető, az MNB tulajdonában álló GIRO Zrt. is közölte, hogy a BKR rendben működik, náluk nem volt és nincs is semmilyen fennakadás a működésben.Ezért is volt gyanús számunkra, hogy ha az átutalási rendszer működik, a bankok oldalán is minden rendben van, akkor valószínűleg a MÁK -nál csúszhatott el a történet. Természetesen a MÁK-tól is megkérdeztük, megerősítik vagy cáfolják az értesülésünket, ők azonban csak megismételték a korábban már kiadott közleményüket egy apró, de fontos módosítással:

A postai kifizetések 2019. január 16-án indulnak el.

Korábban azt írták, a postai kifizetések 14-én indulnak el.UPDATE: a MÁK oldalán olvasható újból megváltozott tájékoztatás szerint “a nyugdíjak készpénzben történő házhoz kézbesítése a fenti problémától független, az a megszokott rendben történik. A MÁK január 14-én indítja a kifizetést, így a posta – az eddig is megszokott rend szerint – már január 16-án el is kezdi a nyugdíjak kézbesítését.