Mennyei Tipp

A legjobb tippek tőlünk jönnek!

Öt perc pihi

Nagyon büszkék vagyunk rá: Bálint gazda Életműdíjat kapott! Ha te is büszke vagy erre nyomj egy megosztást

Nyomj egy megosztást, ha te is büszke vagy rá.

Szakmai zsűri Ledó Ferencnek, a FruitVeb, Zöldség-gyümölcs Szakmaközi Szervezet elnökének ítélte a 2018-as Az év agrárembere díjat, Bálint György kertészmérnök és Vancsura József, a gabonatermesztők szövetségének (GOSZ) tiszteletbeli elnöke életműdíjat kapott. A kitüntetettek munkáját Nagy István agrárminiszter méltatta az egri díjátadáson – közölte a szervező Agrotrend vasárnap az MTI-vel.

A díj fővédnöke, Nagy István a közlemény szerint úgy fogalmazott,

EZ AZ ELISMERÉS FELHÍVJA AZ ORSZÁG FIGYELMÉT A KITÜNTETETTEKRE, MÉLTÓ HELYRE EMELI AZ AGRÁRIUM RANGJÁT, MIKÖZBEN ÚJ LEHETŐSÉGEKET NYIT MEG ELŐTTÜK, HOGY MÉG TÖBBEN MEGISMERHESSÉK ŐKET, HISZEN PÉLDAKÉPEKRE, MOTIVÁLÓ MINTÁKRA MINDENKINEK SZÜKSÉGE VAN.

A díj védnöke és a szakmai zsűri elnöke, Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója azt mondta:

“MAGYARORSZÁG EGYIK KITÖRÉSI PONTJA A MEZŐGAZDASÁG, EZÉRT KÖTELESSÉGÜNK GONDOSKODNI A FOLYAMATOS, MINŐSÉGI UTÁNPÓTLÁSRÓL ÉS BEVONZANI A FIATAL TEHETSÉGEKET. EZ A DÍJ KIVÁLÓ ESZKÖZ ARRA, HOGY MEGMUTASSUK AZ AGRÁRPÁLYA SOKSZÍNŰSÉGÉT ÉS MINDENKINEK BEPILLANTÁST ENGEDJÜNK A KULISSZÁK MÖGÉ.”

Az év agrárembere díjat 2014-ben alapította Mátrai Zoltán címzetes egyetemi docens, üzlettársaival, azzal a szándékkal, hogy felhívják a társadalom figyelmét azokra a mezőgazdaságban tevékenykedőkre, akik társadalmi szerepvállalása jelentős, kiemelkedő munkájuk mellett a közjóért is sokat tesznek.

IFrame

2018-ban a szervezők tíz kategóriában keresték, első körben a 130 jelölt közül 90-en fogadták el a jelölést, és több mint 80 tagú szakmai zsűri vett részt a szavazásban, a közönség internetes szavazással választott a döntősök közül közönségdíjast – írták.

Az eddigi, összesen már 5 jelölés és zsűrizés alatt 48 kategóriában 144 döntőst választott a zsűri.

Az egyes kategóriákban,

  • agrárinnováció: Pénzes Béla, agrárgépészet: Jóri J. István,
  • állattenyésztés: Petis Mihály,
  • feldolgozó-élelmiszeripar: Hollósy Tibor,
  • fenntartható gazdálkodás: Somosné Nagy Adrienn, fiatal gazda: Borbély Tamás, jövő
  • agrárszakembere: Balla Zoltán,
  • kertészet: Ledó Ferenc,
  • növénytermesztés: Soltész Gyula,
  • növényvédelem: Reisinger Péter lett a győztes.
  • A közönségdíjat a legtöbb szavazat alapján Szebegyinszki Georgina fiatal gazda nyerte.

MTI