Mennyei Tipp

A legjobb tippek tőlünk jönnek!

Öt perc pihi

Rendkìvülli hìr: komoly baleset a búcsúban, 28 sérült

Sokan megsèrültek.

Egy szemtanú szerint szerint olyan volt, mint egy mészárlás helyszíne. A sérülteknek a környéken lévők próbáltak segíteni, aztán hamar megjöttek a mentők.

Kettétört egy körhinta menet közben Spanyolországban, egy Sevillától nem messze rendezett búcsúban, 28-an megsérültek – számolt be az RTL Klub. Mint a szemtanúk által készített videókon is látszik, a szerkezet megállás nélkül forog, pedig nagyjából a fele ekkor már letört. Akik azon a szakaszon ültek, mind a földre zuhantak. A többiek, akik rajta maradtak, üvöltöttek, hogy állítsák már le, de az csak ment tovább.

A hírek szerint próbálták megfékezni a gépet, de a vészleállító gomb nem működött. „Szörnyű volt, mindenki nagyon megijedt” – mesélte egy szemtanú. Egy másik szerint „mint egy mészárlás helyszíne, olyan volt az egész, mindent vér borított”.

Aztán egyszer csak leállt a gép, a többiek ekkor tudtak csak leszállni. Szinte rohantak lefelé, mert attól tartottak, hogy újra elindul.

A baleset következtében 28 embert kellett ellátni, főként gyerekeket. Kilenc sérültet kórházba vittek, legsúlyosabban egy 13 éves lány sérült meg, fejsérülést szenvedett.

A baleset okát még vizsgálják, a hatóságok gyanúja szerint műszaki hiba történhetett, noha a legutóbbi hivatalos ellenőrzésen még úgy tűnt, minden rendben van a vásári körhintával.