Mennyei Tipp

A legjobb tippek tőlünk jönnek!

Uncategorized

Vajna Timi aggódó vallomása: „Félek, hogy egy csóróba, például egy zenészbe szeretek bele”

Megosztotta aggodalmait.

Vajna Tímeának már nem olyan könnyű, mint amikor a férje még mellette állt és megteremtette számára a biztonságos hátteret: a mindennapjait át kellett szerveznie.

Minden nagyon nehéz, de arra megtanított ez a kemény időszak, hogy tudjam értékelni a pénzt. Eddig megvásárolhattam a századik fekete táskát, most viszont meggondolom, hogy mire költök

– mondta Timi a HOT! magazinnak, hozzátéve: felesleges dolgokra már egyáltalán nem költ, és inkább az állataira fordítja a pénzt, mert ők tartják benne a lelket.

Timinek a hagyatéki eljárás miatt Magyarországon kell tartózkodnia, ám azt a tervét, hogy Amerikában éljen, nem adta fel. Ehhez az amerikai állampolgárságot meg kell szereznie, ami azért is lenne fontos, mert elmondása szerint a hagyatékhoz csak így juthat hozzá, vagy nagyon sok adót kellene kifizetnie.

Andy Vajna özvegye elárulta azt is, hogy egyelőre nem gondol arra, hogy új kapcsolatba lépjen, de titkon saját családra vágyik, hiszen még fiatal, ám abban, hogy egy megfelelő férfit talál, nem bízik.

Tartok attól, hogy senki sem fog úgy szeretni, mint ő, és csak a feltételezett örökség miatt közelednének hozzám. És attól is félek, hogy egy csóróba, például egy zenészbe szeretek bele. Én nem akarok eltartani férfit.