Mennyei Tipp

A legjobb tippek tőlünk jönnek!

Öt perc pihi

Napvilágot látott az igazság: ezért lett rosszul Kövér László a szlovák kormány különgépén

Ezért lett rosszul.

Valószínűleg gyomorrontás miatt lett rosszul Kövér László, ezért kellett kényszerleszállást végrehajtania a szlovák kormány különgépének – értesült több forrásból a Blikk.

A lapnak egy neve elhallgatását kérő bennfentes azt mondta, az Országgyűlés elnöke rosszat ehetett Kazahsztánban, de még nem tudják pontosan, hogy mit.

„Mindenki megijedt, ezért szálltak le Varsóban. Akkor még nem voltak biztosak abban, hogy mi a baj, és ki akarták zárni, hogy van-e valami az erős gyomorrontáson kívül. Miután megállapították, hogy csak a gyomra rossz a politikusnak, folytatták az útjukat, de nem Pozsonyba, hanem Kövér kedvéért Budapestre” – tette hozzá.

A szlovák sajtó szerint a magyar politikus összeesett a repülőn.

Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke este negyed 10 után azt nyilatkozta: elővigyázatosságból, Kövér László múló rosszulléte miatt szakította meg az útját a repülő.

Kövér László a kazah fővárosban, Nur-Szultanban az Eurázsiai Államok Parlamenti Elnökeinek IV. Találkozóján vett részt.