Reggel még jobbára kevés felhő lesz felettünk, majd a délelőtti órákban északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és egyre többfelé várható eső, záporeső, szórványosan zivatar is kialakulhat. A keleti országrészben napközben még többórás napsütésre készülhetünk, és ott határozott felhőzet-növekedésre, illetve csapadékra is inkább csak estétől számíthatunk.

A déli, délnyugati, majd az egyre nagyobb területen északnyugatira forduló szél megélénkül, néhol megerősödik. Zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 9 és 16 fok között alakul, de a szélvédett tájakon ennél pár fokkal hűvösebb is lehet a hajnal. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 27 fok között valószínű, az ország déli és keleti tájain mérhetjük a magasabb értékeket.

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában!

Az időjárás rovat főtámogatója a Kaposflex Kft., támogatója az ICL Specialty Fertilizers.