Mennyei Tipp

A legjobb tippek tőlünk jönnek!

Öt perc pihi

Nagyon jó hír érkezett: Közölte a számokat Orbán Viktor a nyugdíjprémiummal kapcsolatban

Ezt közölte Orbán Viktor.

Átlagosan 20 ezer forint nyugdíjprémiumot és 11 ezer forint nyugdíjkiegészítést fizet az állam novemberben – idézi az MTI a miniszterelnök szavait.

nyugdíjprémium átlagos összege 20 160 forint, a nyugdíjkiegészítésé pedig 11 ezer forint lesz idén, a pénzt novemberben egy összegben kapják meg a nyugdíjasok – közölte Orbán Viktor miniszterelnök kedden az Országházban, az Idősek Tanácsa ülésén.

A nyugdíjprémium a gazdaság jó teljesítményével, a nyugdíjkiegészítés pedig az inflációval függ össze – fogalmazott a kormányfő. A nyugdíjasok pénzügyi segítségként rezsiutalványt is kaptak idén.

A családvédelmi akcióterv részeként 2020. január 1-jétől igénybe vehető a nagyszülői gyed. Egy felmérés szerint szoros összefüggés van a fiatalok gyermekvállalása és a nagyszülői segítség között, vagyis könnyebben vágnak bele a fiatalok a családalapításba, ha úgy érzik, van mögöttük olyan nagyszülő, akire szükség esetén számíthatnak – mondta a politikus.

Az elmúlt egy évben a gazdaság a kormány reményeinek megfelelően, sőt kicsivel a várakozásai fölött teljesített, ami a nyugdíjasoknak is jó hír – tette hozzá Orbán Viktor. Várakozása szerint a magyar gazdaság bővülése idén minden bizonnyal 4 százalék fölött lesz, az óvatos becslések szerint talán 4,6 százalék is lehet.

Az európai gazdaság lehetőségei jövőre ugyan szűkebbek lesznek, mint idén, de a magyar gazdaság ezt a következő évben még nem fogja megsínyleni, a kormány ugyanis képes lesz olyan növekedésfenntartó mechanizmusokat elindítani, amelyek 2020-ban is lehetővé teszik a magas növekedést. Így várhatóan 2020 második felében is lehet számolni nyugdíjprémium kifizetésével – mondta a miniszterelnök.

Hogy működik a kiegészítés kiszámítása?

A KSH 2019. szeptember 10-én közzétett inflációs jelentése szerint 2019. január-augusztusban az előző év azonos időszakához képest a fogyasztói árak átlagosan 3,4 százalékkal nőttek. A nyugdíjas fogyasztóiár-index mértéke is 3,4 százalék a gyorsjelentés szerint.

Miután 2019. januárjában az idei évre vonatkozó költségvetési törvény inflációs előrejelzésével összhangban a nyugdíjemelés mértéke csak 2,7 százalék volt, 0,7 százalékos kiegészítést kellett tenniük. Ezt vetítették ki egy évre, így a 135 ezer forintos átlagnyugdíjjal számolva 11 350 forint jön ki a nyugdíjszabályok szerint.