Mennyei Tipp

A legjobb tippek tőlünk jönnek!

Öt perc pihi

Teljesen összeroppant a gyász alatt a magyar televíziós! „Nem nagyon tudok még beszélni róla”

Összeroppant a súly alatt.

Óriási fájdalom érte.

Szily Nóra hosszú ideje járja az országot őszinteségre késztetve interjúalanyait – cserébe ő sem köntörfalaz közönsége előtt. Az utóbbi hónapokban ez azonban nagyon nehezen ment neki, s miközben azt tanítja az embereknek, hogyan birkózzanak meg a sikereikkel és a fájdalmaikkal, utóbbit ő magának is át kellett élnie tragikus egymásutánban.

 

A nak mesélt arról, mennyire összeroppant a gyász alatt, milyen szomorú állomáshoz érkezett az élete májusban, ami után egy időre el is vonult a nyilvánosság elől, amíg a lelkén ejtett sebek be nem gyógyulnak.

– Nagyon közeli az élmény, és bevallom, nem nagyon tudok még beszélni róla – kezdi a magazinnak. – Egy hónap alatt elveszítettem a szüleimet. Az édesanyámmal napi kapcsolatban voltunk, ő volt a legfőbb bizalmasom. Nyáron két hónapig a közösségi médiában is elcsendesedtem a gyász miatt. Hagytam, hadd történjen bennem minden úgy, ahogyan történnie kell. – folytatja szomorúan a műsorvezető, akit édesapja halála is megviselt, annak ellenére, hogy vele nem volt felhőtlen a viszonya, hiszen nem ő nevelte fel, másfél éves korában elváltak a szülei. Csak kevesen ismerik az érzést, amikor egy hónapon belül hirtelen árvává válnak szüleik elvesztései miatt.

Nóra még mindig nehezen találja a szavakat, hiszen ilyen rövid idő alatt nem lehet feldolgozni a veszteséget, annak viszont örül, hogy nyáron volt ideje egy kicsit elvonulnia, ezért, ahogy fogalmaz, édesanyját magába, a lelkébe építve neki tud indulni az ősznek.

Ugyanakkor a tragédiák rávezették arra, hogy az élet véges, változtatnia kell az életmódján, a reggeleket sportos én-idővel folytatja és nagyokat sétál a kutyájával az erdőben.