Mennyei Tipp

A legjobb tippek tőlünk jönnek!

Öt perc pihi

Megrázó részletek láttak napvilágot Csuja Imre fiának halálával kapcsolatban

A színész kisebbik fia pár napja hunyt el.

 

A 29 éves Csuja Bence holtestére csütörtök reggel kilenc óra körül bukkant rá egy, a kutyáját sétáltató nő a Naplás-tó melletti erdőben. A hölgy a közelben dolgozó munkásoktól kért segítséget, akik azonnal értesítették a rendőrséget.

A hatóságok az áldozatnál lévő iratokkal és mobiltelefonnal azonosították Csuja Imre kisebbik fiát, úgy tudni a fiatalember öngyilkos lett. A helyszínen megtalálták a színész szürke Suzukiját is, amivel valószínűsíthetően az áldozat érkezett a helyszínre.

Közleményében a BRFK megerősítette, hogy idegenkezűség gyanúja nem merült fel. A család tegnap közleményt adott ki az ügyben, ez itt olvasható.

Csuja Imre családjában nem ez az első hasonló tragédia. Gergő fia 16 évvel ezelőtt vetett véget életének. Csuja Imre kisebbik fia évek óta édesapja mellett dolgozott, a Mi kis falunk forgatásain például a stáb sofőrjeként vett részt, de 2016-ban a Tékasztorik forgatásain is alkalmazták.