Mennyei Tipp

A legjobb tippek tőlünk jönnek!

Öt perc pihi

Titkos részletek szivárogtak ki Dobó Kata és Zsidró Tamás szakításával kapcsolatban

Titkos részletek szivárogtak ki.

A magyar sztárpár többször is szakított, mire végleg el tudták engedni egymást. Korábban már az esküvőre készültek.

Dobó Kata és Zsidró Tamás az év elején még az esküvőt tervezgette, a színésznő nem is titkolta, hogy egyre többet gondol a házasságra.

Fotó: Szabolcs László

Már húsz éve ismerték egymást, de csak három évvel ezelőtt szerettek egymásba. „Jóban voltunk mindig, de mindez megváltozott, szerelem lett köztünk. Korábban nem gondoltam volna, hogy ez lehetséges, de megtörtént. Katában a szépsége mellett az fogott meg, hogy határozott, céltudatos és pontos. 19 évig voltam nős, aztán egyedül éltem, berendezkedtem egy új életre, és ez véget ért az érkezésével” – mesélte a sztárfodrász tavaly nyáron.

Dobó Kata akkor arról beszélt, hogy életében először jutott eszébe fehér ruhában végigsétálni rokonai és barátai előtt, és Zsidró Tamásnak is komoly tervei voltak, januárban még az eljegyzésről beszélt.

„Szurkoltunk nekik, és vártuk, hogy Tamás feleségül kérje, de valahogy mindig elmaradt, ami már egy jel volt: valami nem stimmel a kapcsolatukban. Végérvényesen nyáron szakítottak, de mi tudtuk, hogy már többször is különmentek. Kata olyankor mindig teljesen maga alatt volt, ezért döntöttek úgy, hogy adnak maguknak még egy esélyt. Úgy tűnt, visszataláltak egymáshoz, és újra teljes a harmónia, de kiderült, hogy nem működik… ezért jobbnak látták, ha elengedik egymást” – árulta el a Best magazinnak a színésznő kolléganője, aki szerint most Dobó Kata jókedvű és kiegyensúlyozott. Hozzátette, hogy a pár környezete számára a szakításnál nagyobb meglepetés volt, hogy összejöttek, de a szakítás végül csendesen zajlott.

A szakításról egyikük sem beszélt.