Mennyei Tipp

A legjobb tippek tőlünk jönnek!

Öt perc pihi

„Innen nem mászol ki élve!” – Nem várt fordulat Orosz Bernadett ügyében, akit egy exkatona vert össze brutálisan!

Nem várt fordulat.

Jelentős fordulat állhat be a volt párja, egy egykori tartalékos katonatiszt által megvert Orosz Bernadett ügyében, amennyiben a hatóságok helyt adnak ügyvédje legújabb indítványának.

Az áldozat és jogi képviselője szerint ugyanis nem elegendő, hogy súlyos testi sértés miatt indult eljárás, szerintük fennáll a gyilkossági kísérlet gyanúja is. Azt mondják, ezt támasztja alá, hogy a férfi nem csak, hogy ököllel verte a nő fejét, de kétszer is fojtogatta, s az áldozat az életét csak annak köszönheti, hogy leszedték róla a támadót. Ráadásul Bernadett szerint a férfi, miközben ütötte, azt ordította: “Innen nem mászol ki élve!”

(A legfrissebb hírek itt)

Dr. Lichy József, az áldozat jogi képviselője a Blikknek azt mondta:

– Minden jel arra utal, hogy az elkövető teljesen elveszítette az eszét és kalkulált azzal, hogy védencemet akár meg is ölheti.

Az áldozat, Orosz Bernadett lapunknak úgy nyilatkozott,azt tervezi, hogy a büntetőügy után azonnal kártérítési perek sorozatát indítja. Elsősorban bántalmazója ellen, a fizikai és lelki károk miatt, amiket neki okozott. De pert indít a kórház ellen is, ahol a véleménye szerint nem látták el szakszerűen, ráadásul úgy íratták alá vele a papírt, ami arról szól, hogy saját felelősségére távozik az intézményből, hogy gyakorlatilag vak volt, nem látott semmit a sérülései miatt.