Mennyei Tipp

A legjobb tippek tőlünk jönnek!

Öt perc pihi

SOKKOLÓ diagnózist kapott az ismert énekes AZ ORVOSOKTÓL. MÉG JÓSHOZ IS ELMENT LL JUNIOR…

Teljesen sokkolta a diagnózis.

Ennél rosszabbat nem is mondhatnak egy zenésznek-írja a https://kiskegyed.blikk.hu

Éliás Gyula Jr. számára sokkoló volt hallani, amit az orvosai mondtak. Hangszálán 5 éve növekedett egy ciszta, és ha tovább halogatja a műtétet, akkor megnémul.

Éliás Gyula, ismertebb nevén Éliás Jr. (Budapest, 1975. március 3.[1]) Artisjus-díjas magyar zenész, énekes, énektanár.

PályájaSzámos zenekar tagja volt, 2001-ben az Erkel Gyula Újpesti Zeneiskola jazz-ének szakának vezetője volt. 2003-ban diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz – ének szakán, tanulmányai ideje alatt koncerteket adott a Francia Intézetben, a Magyar Rádió Márványtermében és a Millenáris Teátrumban. 2005-2006-ban a Megasztár 2. és 3. énekesei, 2009-ben a Csillag születik 2-ben Brasch Bence és Varga Viktor, 2010-ben az X-Faktor énekesei, 2011-ben pedig a Csillag születik 3-ban László Attila felkészítő tanára volt.

Vendégművészként énekelt különböző zenekarokban és előadókkal: Stúdió 11, Budapest Jazz Orchestra, Jazzpression, Földvári Gergő, Gáspár Laci, Váci Eszter, Frank Zappa emlékzenekar, Takács Tamás, Fekete Jenő, Jackie Orszánszky, Somló Tamás, Charlie, Rúzsa Magdi, Tóth Vera, Varga Viktor, McDc. Ezen kívül egy műsorban szerepelt Frank Sinatra jr.-ral és Nancy Sinatraval.

Díjak, elismerésekGundel Művészeti díjat (2006)Jazzy Rádió Dalverseny, a legjobb férfi énekes díj (2009)Artisjus-díj (2012)ZenekaraiÉliás Jr. és zenekara – saját dalok és soul-funky fóként Barry White slágerekÉliás Jr. Jazzmoments unplagged trió: poppos számok jazz-esen, jazz-es számok popposanAlbumokBest of (1999)Non stop (2002)Jól vagyok (2007)Boldog vagyok (2010)Egy láthatatlan szál (2014)-írja a wikipedia.org