Mennyei Tipp

A legjobb tippek tőlünk jönnek!

Öt perc pihi

Cseh kórházi lövöldözés: szinte kivégzés volt, csak tüzelt az elkövető, a bosszú vezérelhette

Többen életüket vesztették.

Hat ember meghalt és többen megsebesültek, amikor egy férfi tüzet nyitott Ostrava egyik kórházában. Négy áldozat a helyszínen életét vesztette, ketten a műtét közben haltak bele sérüléseikbe.

Cseh kórházi lövöldözés: "kivégzésszerűen" lőtt az elkövető, a bosszú vezérelhette

Jiří Havrlant kórházigazgató azt mondta, hogy a támadó negyed nyolc körül nyitott tüzet a kórház traumatológiai osztályának várótermében. Az igazgató szerint a halálos áldozatok közül négy férfi és két nő. A három sebesült közül kettőnek az állapota súlyos, de nem életveszélyes.

Paraméter beszámolója szerint Andrej Babiš kormányfő „nagy tragédiának” nevezte a történteket, lemondta hivatalos programját és a belügyminiszter után ő is elindult a helyszínre.

“A támadó a váróteremben lévőkre tüzelt. Kivégzésszerűen lőtt, közvetlen közelről fejre, nyakra és mellkasra célzott”

– mondta a kormányfő. Nem hivatalos információk szerint személyes okok állhatnak a lövöldözés mögött. Egy helyi lakos azt mondta, hogy az elkövetőt korábban ugyanebben a kórházban kezelték, de úgy érezte, hogy nem foglalkoztak vele kellőképpen.

Jan Hamáček belügyminiszter szerint a kommandósok perceken belül megérkeztek a helyszínre, és három rendőrségi helikopter is részt vett a támadó utáni hajszában a városban. Az elkövetőt mintegy háromórás kutatás után megtalálták.

“Amikor az egyik helikopterünk megtalálta a keresett kocsit, a támadó főbe lőtte magát. A 42 éves férfi fél órára rá belehalt sebesüléseibe”

– közölte Tomáš Kuzel, az ostravai regionális rendőrség parancsnoka. A támadó pisztolyt használt, de érvényes fegyvertartási engedélye nem volt.

atv.hu