Mennyei Tipp

A legjobb tippek tőlünk jönnek!

Öt perc pihi

Szívszaggató hír érkezett: Elhunyt a legendás svéd énekesnő

Szomorú hír érkezett.

61 éves korában, hosszan tartó betegség után meghalt Marie Fredriksson, a Roxette énekesnője.

Hosszan tartó betegség után, hétfőn meghalt a híres svédországi együttes, a Roxette énekesnője. A Marie Fredriksson 61 éves volt, és a hivatalos közlemény szerint 17 éven át küzdött a rákkal.

Marie Fredriksson 2012-benFORRÁS: MTI/EPA/AAP/TRACEY NEARMY

Az énekesnő halálának hírét családja adta közre. A közleményben, melyet a Mirror is átvett, azt írták: „mély fájdalommal közöljük, hogy az egyik legnagyobb és legjobban szeretett művészünk elment. Marie Fredriksson korábbi betegségének következtében, december 9-ének reggelén halt meg”.

Az együttes Facebook-oldalán ezzel a képpel emlékeztek meg Fredrikssonról:

Fredriksson 1984-ben debütált szólóelőadóként, majd 1986-ban, 28 évesen alapította a Roxette-et Per Gessle-lel. A zenésztárs Gessle a zenekar menedzsmentje által kiadott közleményben azt írta: „olyan gyorsan megy az idő. Nem is olyan régen volt, mikor éjt nappallá téve csak zenét hallgattunk, és hihetetlen álmainkat szőttük a kis halmstadi lakásomban. És végül micsoda közös álmot váltottunk valóra és oszthattunk meg egymással?! Köszönöm, Marie, mindent köszönök. Kiváló zenész voltál a nagyszerű hangoddal és egy csodálatos előadóművész. Köszönöm, hogya legszebb színekkel festetted meg a fekete-fehér dalaimat.Több mint 40 évig voltál a legjobb barátom. Nagyon hálás vagyok azért, hogy annyi időt, tehetséget, melegséget, nagylelkűséget és humort oszthattunk meg egymással. Minden szeretetem a tiéd és a családodé. Semmi sem lesz már ugyanolyan.”

Fredriksson és Gessle fő célja az volt, hogy Svédországon kívül is sikeresek legyenek. Ehhez az első sikeres lépést hamar meg is tették: debütáló dalukkal, a Neverending Love-val és az azt is tartalmazó Pearls of Passion című albumukkal azonnal meghódították egész Svédországot. És a világhírnévre sem kellett sokat várniuk. Azt a második, 1989-es albumuk, a Look Sharp! slágere, a The Look hozta meg. A dal azonnal a Billboard Hot 100-as listájának első helyén kezdett. Aztán jó pár első helyük volt még: többek között a Listen To Your Heart, az It Must Have BeenLove és a Joyride.

A Roxette számos világ körüli turnét vállalt. A formáció 33 éve alatt több mint 80 millió lemezt adott el világszerte. Marie Fredriksson egy nagyon érzékeny, mégis kőkemény előadó volt a színpadon. Állítólag a stúdiózásban is higgadt profizmussal dolgozott a felvételeken, mégis a színpad volt a természetes közege.

Betegség

Marie Fredrikssonnál 2002-ben súlyos agydaganatot diagnosztizáltak. Nagyon komoly, a szervezetét megterhelő kezelést kapott, ami sikeresnek bizonyult. Az énekesnő hét évvel később, 2009-ben tudott újra színpadra állni, akkor kezdődött az együttes második nagy korszaka. Fredriksson sokat küzdött azért, hogy újra színpadra állhasson, és ment is minden, mint régen. Állítólag nagyon jól bírta a turnézással járó megpróbáltatásokat is. Pedig ekkor már 50 éves volt, legyűrve egy komoly betegséget. A második nagy korszaka 2016-ig tartott. Összesen 10 nagylemezt adtak ki, és ebből hármat (Charm School – 2011; Travelling – 2012; Good Karma – 2016) Fredriksson visszatérése után adtak ki.

Az énekesnő orvosa 2016-ban javasolta neki, hogy hagyjon fel a turnézással, a koncertezéssel és koncentráljon az egészségére. A Roxette utoljára 2015-ben lépett fel Budapesten, az Arénában. Marie Fredriksson végig székben ülve és támaszkodva énekelt.