Mennyei Tipp

A legjobb tippek tőlünk jönnek!

Öt perc pihi

TRAGIKUS HIRTELENSÉGGEL ment el az egyik legismertebb magyar művész! ŐT MINDENKI ISMERTE, ÖN IS! Nyugodjon békében!

Őt szinte mindenki ismerte.

Elhunyt, 72 éves korában Benkő Dániel magyar lant- és gitárművész.

A Ripost értesülései szerint a művész vasárnap este, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Telefonját egy közeli barátja vette fel, megerősítve a hírt a lapnak, hogy a lantművész hirtelen rosszul lett, és hiába hívtak segítséget hozzá, már nem lehetett rajta segíteni.

Benkő Dániel (Budapest, 1947. július 29. –) magyar lant- és gitárművész.

Életpályája[szerkesztés]Zenészi pályafutása[szerkesztés]1969-1971 között Szendrey-Karper László tanítványa volt. 1971-ben elvégezte a Zeneművészeti Főiskola zenetanárképző intézetét. 1971-1973 között Angliában lant mesterkurzuson vett részt. 1976-ig gitártanárként dolgozott, majd a Zeneakadémia lant professzora, illetve a groznjani nemzetközi lantkurzus és a Kloster-Langwaden zenei vezetője lett. 1971-ben megalakította a Bakfark Consortot, és velük együtt koncertezik a világ szinte valamennyi országában. 1984-től a Céh Művészeti Alkotó és Kutatási Egyesület elnöke. 1994 óta az V. kerületi örmény kisebbségi önkormányzat képviselője. A magyar kultúra népszerűsítése terén elért eredményeit 1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével ismerték el.

 

Tévésorozatokban[szerkesztés]A 2000-es években, a vezető kereskedelmi tévék előtt a Budapest TV-n szerepelt. 2008-ban részt vett az RTL Klub tévécsatorna Celeb vagyok, ments ki innen! és a Vacsoracsata című műsorában, majd 2009 szeptemberétől az RTL Klubon Benkő feleséget keres című műsorának főszereplője volt 2010-ben pedig a Való Világ című műsor negyedik szériájában is volt szereplése. Benkő Dániel megosztotta a közvéleményt botrányos viselkedésével, amelyet sokan kifogásoltak.[1][2][3][4][5][6][7][8] Később a TV2 Ezek megőrültek! műsorának volt szereplője a zöld malacok csapatában.