Kiderült a valódi igazság: Ezért halt meg Benkő Dániel. Fiatal kedvese, Bazsarózsa megszólalt a tragédia után

Ezért halt meg az ismert művész.

Szerelme halálának hírére ébredt.

A 72 éves Benkő Dániel az éjjel folyamán vesztette életét, előtte rosszullétre panaszkodott. Mellkasában érzett fájdalmat, mire a mentők kiértek, nem tudták megmenteni életét. Fiatal kedese, Bazsarózsa összeomlott a gyásztól, de megszólalt:

„Reggel értesültem én is a hírről. Nagyon nehéz ilyenkor megszólalni. Pár napja találkoztunk, akkor még minden rendben volt. Bár jó ideje nem mutatkoztunk együtt a médiában, a szerelmünk mindvégig kitartott. Nagyon sok időt töltöttünk együtt. Ő volt a mindenem és sosem fog múlni az iránta érzett szerelmem.”

Közös terveikről is beszélt: „Dani állandóan tervezett. Mindig dolgozott valamin, mindig valami nagyra készült. A közös gyermeken is éveken át dolgoztunk, de a baba nem jött össze. A lelkének egy darabját akartam a szívem alatt hordani, és mindent megtettünk, hogy ez megvalósulhasson. Most már ez sincs. Mióta megtudtam a hírt, ez az egy mondata visszhangzik a fejemben: Csak a derű a fontos. Ha most látna, biztos azt mondaná, hogy ’Ne sírj Bazsikám. Kérsz egy pofont? Nevessél inkább.’ Biztos most ő is nevet fentről. Mindig nevetett.’

(Ripost)