Mennyei Tipp

A legjobb tippek tőlünk jönnek!

Öt perc pihi

Tragikus hír: Napon keresztül fogva tartották, és meg is erőszakolták az ismert énekesnőt

Megdöbbentő hír látott napvilágot.

Nagyjából 10 éve húzódott vissza a reflektorfényből, és csak most árulta el, hogy min ment keresztül. Egy durva bűntény áll a háttérben, amit csak most, jó pár év után árult el az énekesnő, Duffy.

 

A walesi származású, 35 éves Duffy már 10 éve eltűnt a reflektorfényből. A színész- és énekesnő első albuma (Rockferry) 2008-ban jött ki, majd rá két évre a második is kikerült (Endlessly). Ezek után, még2010-ben bejelentette, hogy két évig szünetelteti zenei karrierjét,és majd csak 2012 után tér vissza, és kezd dolgozni harmadik albumán. A lemez egyébként azóta sem jött ki. Az elmúlt 10 évben volt néhány lekötött fellépése, amiket ilyen-olyan indokkal lemondott, de például játszott egy 2015-os thrillerben (Legenda).

Kedden Duffy kitett egy képet az Instagram-oldalára, ami mellé részletesen leírta, miért tűnt el az elmúlt évtizedben: „el sem tudjátok képzelni, hányszor gondoltam már rá, hogy leírom ezt. Arra, hogyan írom meg, vagy hogyan fogom magam érezni utána. Nos, nem vagyok teljesen biztos abban, hogy ennek most van itt az ideje” – kezdi a bejegyzést. Aztán leírja, hogy tavaly nyáron felkereste egy újságíró, aki annyira kedves volt, hogy mindent elmondott neki. Duffy azt írja, „annyira jó volt végre beszélni. Higgyétek el, biztonságban és jól vagyok, de az igazság az, hogymegerőszakoltak, bedrogoztak, és fogva is tartottak néhány napig.Túléltem, de a felépülés időbe telt.”