Mennyei Tipp

A legjobb tippek tőlünk jönnek!

Öt perc pihi

Aggasztó hír: komoly beavatkozáson esett át a legendás magyar színésznő

Ezért kellett a műtét.

Béres Ilonának orvosa azért javasolta a protézist, mert hármas válltörése nem akart rendesen összeforrni.

„Hála istennek, jobban vagyok. A jogosítványomat is meghosszabbították” – idézi Béres Ilonát a Blikk. A lap emlékeztet, a 77 éves színésznőnek novemberben komoly vállműtétre volt szüksége, miután hármas válltörése egyszerűen nem akart rendesen összeforrni. Az operáció szerencsére jól sikerült, így a művésznő egy év kihagyás után tervezgetheti a visszatérést.

Ha majd felépültem és megtalál egy feladat, ami érdekel, azt vállalni fogom. Végigjátszottam a világ és a magyar irodalmat. Nem lehet és nincs is hiányérzetem” – tette hozzá Béres Ilona, aki elárulta azt is, egyáltalán nem számított a Magyar Filmakadémia életműdíjára, amit a múlt hét végén vett át.

„Simogatásnak érzem, de bevallom, amikor először megkerestek, igencsak meglepődtem, hiszen színházban többet játszottam” – vallotta be a színésznő, aki a nagyon régi filmjeit ma már úgy nézi, mint nem is ő játszana bennük, hanem a képzeletbeli unokája.