Mennyei Tipp

A legjobb tippek tőlünk jönnek!

Öt perc pihi

Kiderült: Ezért nem lehet már látni a képernyőn jó ideje a TV2 műsor vezetője

Ezért nem láthatjuk egy ideje.

Marsi Anikó hetek óta nem látható a Tényekben

A hetilap úgy értesült, Marsi Anikó Dominikán tartózkodik a férjénél, aki ott forgatja az Exatlon Hungary című vetélkedőt. Valószínűleg csak meg akarta látogatni a szeretteitől hónapok óta távol élő Palik Lászlót, de a világméretű koronavírus-járvány közbeszólt. Megpróbálták telefonon elérni, de a hívott fél nem volt elérhető.

 

 

Az Exatlon Hungary versenyzői egy hermetikusan lezárt, fegyveres őrök által védett területen forgatnak, amit senki sem hagyhat el, ahogy a szálláshelyet sem, ugyanakkor tudnak a járványról, családtagjaikkal pedig a stáb tartja a kapcsolatot. Idegenekkel nem érintkezhetnek, és nemzetközi orvosi stáb felügyelete alatt állnak, jól felszerelt kórházi háttér áll a rendelkezésükre.

Dominikát az Exatlon Hungary kiesett versenyzői sem tudják elhagyni, és nem csak azért, mert a világjárvány miatt sok légitársaság leállította járatait: a TV2 hivatalos közleménye szerint a dominikai kormány március 16-tól harminc napra korlátozta a ki- és beutazásokat.

Marsi Anikó is csak a rendelkezés feloldása után tudja elhagyni az országot, de akkor már a férjével együtt, hisz addigra a forgatás is befejeződik.

Marsi Anikó és Palik László fiai

Marsi Anikó két kisfiúval ajándékozta meg Palik Lászlót: Vilmos az esküvőjük után egy évvel, 2006-ban, a kisebbik gyerkőc, Vince pedig 2009-ben látta meg a napvilágot. Képes összeállításunkban megnézheted a 13 éves Vilmost, valamint tízéves öccsét is.