Mennyei Tipp

A legjobb tippek tőlünk jönnek!

Öt perc pihi

Már itt a hidegfront, több fokos lehűlés – riasztás és figyelmeztetés van érvényben

Erre számíthattok.

Hétfőn viszont csapadékmentes időre számíthatunk.

Hidegfront vonul át rajtunk, némi csapadékkal, 6-7 fokos lehűléssel, írja az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Az OMSZ előrejelzése szerint vasárnap délután a Dunántúlon is megnövekszik a felhőzet. Többfelé várható kisebb eső, zápor, főként a Dunántúlon és a középső országrészben néhol zivatar. Késő délután északkelet felől ugyanakkor egyre nagyobb területen megszűnik a csapadék, csökken a felhőzet, de éjszaka a délnyugati határ mentén még tartósabban eshet az eső.

Vasárnap jellemzően a Győr-Békéscsaba vonaltól délre számíthatunk elszórtan zivatarok kipattanására. Ezen belül délelőtt és a déli órák környékén zömében az Észak-Dunántúl és a középsó országrész lesz érintett, a déli óráktól pedig a középső országrész mellett egyre inkább a délebbre eső területek is fókuszba kerülnek. Késő délutántól délnyugaton és délkeleten is számíthatunk zivatarokra.

Tizenhárom járásra riasztást adtak ki a zivatarok miatt.

A zivatarokat viharos széllökések (55-65 km/h), lokálisan nagyobb mennyiségű csapadék (egy-egy intenzívebb gócban 10-20 mm) és kis eséllyel apró szemű (< 1 cm) jég is kísérheti.

Tizennégy megyére figyelmeztetést is kiadtak.

 

Hétfőn derült vagy gyengén fátyolfelhős, csapadékmentes időre van kilátás. Az északi, északkeleti szél gyakran lesz élénk, az Alföldön ma csak időszakosan, hétfőn viszont tartósabban meg is erősödik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 3 és 10 fok között valószínű, de északon helyenként gyengén fagyhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 14 és 19 fok között várható.