Mennyei Tipp

A legjobb tippek tőlünk jönnek!

Öt perc pihi

Kiderült az igazság: Ezért tűnt el egy Benkő László

Ezért tűnt el.

Egy hétig élvezhették a friss levegőt, orvosi kezelései és egyéb kötelezettségei miatt, azonban vissza kellett térniük a fővárosba.

A koronavírus a bezártság és a kilátástalanság érzése felemészti a zenészt, aki épp ezért fogta magát és feleségével együtt a magyar tengerhez utazott feltöltődni egy kicsit.

Benkő László minden óvintézkedést betartva, még az autójában is maszkot és kesztyűt viselt, de ez nem is csoda, hiszen rá különösen veszélyes ez a vírus. A billentyűst néhány évvel ezelőtt májdaganattal operálták, nemrég bőrrák miatt került a műtőbe. Ennek ellenére is úgy döntött, egy időre elhagyja a fővárost.

„Egy hétre elutaztunk a feleségemmel Balatonra. Autóval mentünk, de még így is azt az időszakot választottuk az utazáshoz, amikor kisebb a forgalom. Nehezen viselem a bezártságot, de sokkal inkább a bizonytalanság emészt fel teljesen. Nem látom, hogy meddig tart ez az állapot, hogy mikor lehet ismét színpadra állni, ismét dolgozni. Többek között ezért is kellett kimenekülnünk a városból, hogy egy kicsit szabadnak érezzük magunkat” – kezdte Benkő László, akinek betegsége miatt is nagy szüksége van egy kis napsütésre, ahogy a családja közelségére is, ám ez utóbbi csak részben teljesülhetett az utóbbi hetekben.

„ A fiam a lányom és az unokáim is Balatonon vannak, de a szabályokat betartva, nem velük laktunk, de tőlük nem messze, hogy legalább lássuk, halljuk néha egymást. A természet a friss levegő és a napsütés elengedhetetlen elemei a gyógyulásomnak. Nem csak az immunrendszeremet erősítik, de a lelkemet is feltöltötték. Pillanatokra el is hittem, hogy nincs semmi baj. Nincs gond az egészségemmel és vírus sincs, ami megnyomorítja az életünket” – mondta az Omega billentyűse, aki néhány komolyabb kötelezettsége miatt visszakényszerült térni a fővárosba. Nem titkolja azt sem, hogy az orvosi kezelések miatt is jobb, ha Budapesten van. Benkő az elmúlt hónapokban bőrrákja miatt kétszer is műtőasztalra került. Kérdésükre, hogy van most a lába, fanyar humorral válaszolt.

„Nagyon morbid, de köszönöm még megvan. A betegségem miatt időnként a karantén alatt is be kell mennem a kórházba. Ha problémát észlelek azonnal telefonálok, vagy a kórházból hívnak fel, hogy mikor kell megjelennem. Ilyenkor nagyon rosszul érzem magam. Félek, hiszen egyébként sem szívesen megy az ember kórházba, de most a vírus miatt még inkább tart ettől. Ez egy totálisan patthelyzet. Hogy döntsd el, mi a jobb? Ha elhalasztom a kezelést és amiatt rosszabb lesz az állapotom, lehet, hogy végzetes hibát követek el, de közben az is megeshet, hogy pont a kórházba vezető úton vagy épp a helyszínen fertőződöm meg a vírussal. Ezek az érzések állandóan nyomasztanak, de végül arra jutottam, hogy ha az orvos hív, akkor én megyek. Eddig is mindig szót fogadtam a szakembereknek és szerencsére jól is érzem magam” – árulta el a zenész, aki bár szeretett volna még a karantén ideje alatt időnként Balatonra utazni, meglehet a szabályozások miatt Budapesten ragadt.

Forrás:

Ripost.hu