Mennyei Tipp

A legjobb tippek tőlünk jönnek!

Öt perc pihi

Megdöbbentő: Ezt küldte a fiának a zárkába Szilágyi István özvegye

Ezt küldte neki a börtönbe.

Ahogy megírtuk, nem haragszik fiára, Humenyászky Jolán, Szilágyi István özvegye, sőt szerette is volna meglátogatni Pétert a börtönben, de kiderült, erre nincs lehetősége. Az asszony összeomlott, most családi képet és csomagot küldene az őket éveken át bántalmazó fiuknak.

Az asszony nagyon készült a fiával való találkozóra, és hidegzuhanyként érte az ügyészség döntése, hogy mégsem mehet, ugyanis tanúként érintett a férje meggyilkolásának ügyében.

„Sikerült néhány szót váltanom Peti ügyvédjével, aki egy nagyon kedves fiatalember. Kijött hozzám a házhoz, pedig ez egyáltalán nem lenne dolga. Elmagyarázta nekem, hogy az ügy részleteiről nem beszélhetünk, de legalább azt megtudtam, hogy a fiam jól van” – mondta el a Ripostnak az asszony.

Az azonban kiderült, hogy az özvegy csomagot azért küldhet a fiának, amit nagy gonddal készített össze azokból a holmikból, amiket a segítők az asszonynak adományoztak.

„Ha már nem mehetek be hozzá, akkor legalább egy csomagot összeállítok neki, hogy tudja, gondolok rá. Beküldök egy családi fotót is” – mondta.

„Péter az egyetlen fiam, nagyon szeretem őt, és egyelőre fogalmam sincs, hogyan fogom kibírni, hogy nem találkozhatok vele. A szívem mélyén abban reménykedem, hogy ott, ahol most van, meggyógyítják, és idővel hazatérhet hozzám…” – tette hozzá.

 

Péter azt állítja, önvédelemből gyilkolta meg az apját, aki szerinte rátámadt, a TV2 Tények információi szerint a férfi a gyilkosság után is rugdosta a mozdulatlan idős színészt.