Mennyei Tipp

A legjobb tippek tőlünk jönnek!

Uncategorized

Megdöbbentő fordulat: Megrázó videó: Terhelő vallomást adott fiára Szilágyi István özvegye

Megtette a vallomást.

Szilágyi István özvegye úgy döntött: nem hallgatja el az igazat a hatóságok elől. Még akkor sem, ha ezzel hozzásegíti fiát sokévnyi büntetéshez.

Szilágyi István özvegye a -nak több interjúban is elmondta, hogy a történtek ellenére szereti a fiát és reménykedik abban, hogy még életében viszontláthatja PétertAz asszony ugyanakkor szeretne igazságot szolgáltatni elhunyt férjének, akivel 50 évet éltek házasságban. Joli néni a szívével ugyan megbocsájtotta fia szörnyű tettét, de az eszével tudja, hogy nem állhat ki mellette sem a nyomozás, sem pedig a bírósági tárgyalások során. A  megtudta: az asszony részletes vallomást tett a rendőrségen annak ellenére, hogy közben a szíve szakadt meg…

Jolika néni elmondta a nyomozóknak: Péter azért „kattant” be május 3-án reggel, mert nem volt otthon egyetlen szem nyugtató és a családnak nem volt pénze arra, hogy kiváltsák a receptet. A színészlegenda és a szobrászművész egyetlen gyermeke ekkor önmaga ellen fordult és a saját fejét verte az ágykeretbe. Szilágyi István ezért szólt rá, de a jó szándékú figyelmeztetés csak olaj volt a tűzre. Péter az idős édesapja ellen fordult, mint korábban már annyiszor, de ezúttal édesanyja könyörgésére sem állt le és egy kalapáccsal halálos ütést mért a színész fejére, majd meg is rugdosta az édesapját.

Joli néni mindennek szemtanúja volt… Ő szaladt segítségért a szomszéd kisboltba, ahonnan értesítették a rendőröket. Az idős asszony tisztában van azzal, hogy a jog szerint nem lett volna köteles terhelő vallomást tenni a saját fiára, de ő úgy döntött, nem él ezzel a lehetőséggel. Már csak azért sem, mivel a tragédia után két nappal, éppen a  kamerájának ismerte be, hogy a 49 éves Péter volt az elkövető:

„Pétert leültetik, ez biztos! Nekiment az apjának és megölte… Hát ez borzasztó, ilyet csinálni!”

– mondta akkor az özvegy, aki most is úgy érzi, nem lenne igazságos néhai férjével szemben, ha megtagadta volna a vallomástételt…

„Igen, tettem vallomást a rendőrségen… Azt mondtam el pontosan, ami történt. Tisztában vagyok vele, hogy lett volna jogom megtagadni a vallomást, de úgy gondolom, hogy így lesz igazságos Pistával szemben. A továbbiakban is az igazat fogom mondani, miért hazudnék? Legfeljebb azt mondom majd, hogy tartózkodom, hiszen úgy is le van írva, amit mondtam. Az első vallomásomat fogom fenntartani…”

– nyilatkozta a -nak Joli néni, aki mindezek ellenére is abban reménykedik, hogy Péternél használ a jelenleg alkalmazott pszichiátriai kezelés és előbb utóbb meglátogathatja őt.

Jolika néni minden vágya, hogy meglátogassa a fiát, akit jelenleg az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben tartanak megfigyelés alatt. A látogatásra azonban egyelőre nincs lehetősége az édesanyának, és úgy tűnik, hogy jó ideig nem is lesz. Az ügyészség egyelőre annyit engedélyezett, hogy Péter édesanyja csomagot küldhessen a fiának, de mivel ő tanú lesz a büntetőügyben, nem találkozhatnak.

A lapunk által megkérdezett ügyvéd szerint ez így is van rendjén.

„Ha egy bűncselekmény gyanúsítottja és a tanú között szoros rokoni kapcsolat van és a tanú szeretne a terhelt kapcsolattartója lenni, értelemszerű, hogy a nyomozati szakban erre nincs lehetőség. Ennek oka, hogy fennáll a befolyásolás lehetősége. Ez természetesen a bírósági szakra is igaz, még akkor is, ha ma már a bíróságnak lehetősége van arra is, hogy egy visszavont vallomás esetén a korábbit vegye alapul, és ne fogadja el az új vallomást. Ennek értelmében az a legvalószínűbb, hogy a tanú, csak az ítélet jogerőre emelkedését követően léphet kapcsolatba az elkövetővel”

– mondta lapunknak általánosságban a dr. Tran Dániel ügyvéd.