Robbantásban hunytak el egy helyi televízió dolgozói
Robbanás történt.
Az afgán belügyminisztérium közlése szerint egy helyi tévétársaság két munkatársa halt meg szombaton Kabulban, amikor út mentén elhelyezett pokolgép robbant fel a gépkocsijuk mellett.
Négy további ember megsérült. 2019 szeptemberében ugyanennek a csatornának, a Hurszid TV-nek szintén két munkatársa halt meg egy hasonló merényletben Kabulban.
A robbantás elkövetőjeként eddig egyetlen csoport sem jelentkezett.
Kabulban az iszlám szélsőséges tálibok és az Iszlám Állam terrorszervezet is aktív, miközben az afgán kormány és a tálibok közötti konfliktus, melynek a biztonsági erők és
a polgári lakosság körében egyaránt vannak áldozatai, főként a tartományokban zajlik.
Az Egyesült Államok február 29-én Dohában az országot 1996-tól 2001 őszéig uraló szélsőséges iszlamista tálibokkal megállapodást írt alá. Ennek értelmében az amerikai és a velük szövetséges békefenntartó erőket fokozatosan kivonják Afganisztánból, a kabuli kormány fogolycserét hajt végre a tálibokkal, és a tálibok béketárgyalásokat kezdenek a központi kormányzattal, amellyel eddig nem voltak hajlandóak tárgyalóasztalhoz ülni, mert az amerikaiak bábjának tekintették azt.