Mennyei Tipp

A legjobb tippek tőlünk jönnek!

Öt perc pihi

Napvilágot látott a valódi igazság: Egy barát egy évtizedes titokról beszélt: Ezt tette gyermekével Szilágyi István, amiről senki nem tudott!

Kitálalt egy barát.

Közel egy hónappal a tragédia után Szilágyi István özvegye, Jolika néni az otthonában fogadta a HOT! magazint, és szomorkás mosollyal idézte fel a boldog időket. Az édesapja meggyilkolásával vádolt fia, Péter fotója is előkerült a családi fotóalbumból.

Sokat költöztek, de nagyon boldog család volt az övék, Péter jó fiú volt, egyedüli gyerekként ő volt a szemük fénye, magyarázza az özvegy. Már egészen fiatalon érdekelte a szobrászat, de a színészetbe is belekóstolt, végül sikeres operatőr lett.

– Boldog idők voltak ezek, amikor még gondtalanul éltünk – mondta sóhajtva az asszony.

A boldog gyermekkort egy borzalmas családi titok árnyékolta be. Egy trauma, melynek emlékét Szilágyi István egy életen át cipelte magával. Ezért engedett meg mindent az egyetlen fiának.

– Művészszülők fiaként Péternek nem volt könnyű gyermekkora. A szülei többször szakítottak, évekig külön éltek; ez nagyon megviselte a gyereket. Ráadásul egy játékos birkózás során Pétert olyan szerencsétlenül fogta le az apja, hogy a fiúnak súlyosan megrepedt a gerince. Hátmerevítővel jött ki a kórházból, és újra kellett tanulnia járni. Pista bácsi becsületes jó ember volt, aki sosem bántott senkit. Emiatt sosem tudott megbocsátani magának – idézte fel a több mint negyven évvel ezelőtti esetet a család közeli barátja a magazinnak, aki a neve elhallgatását kérte.

– Péter sosem volt erőszakos ember, de az alkohol rossz hatással volt rá. A fia alig volt hároméves, amikor elvette tőle a felesége, aki nem tűrte az italozást – folytatja a barát, és elárulta, bár Péter szerette volna újrakezdeni, ez nem sikerült. Amikor pedig a gyógyszerekre ivott, még rosszabb volt. Tovább rontott a helyzeten, a hét hónapnyi börtönbüntetés, amit azért kapott, mert a vád szerint bántalmazta az édesapját.

– Pista bácsi sosem ütött vissza. Péter komoly kezelésre szorult, ám az utóbbi időben inkább a szülei gyógyszereit szedte. Jolika néni évtizedek óta mániás depresszióra szed orvosságot, és ezt a betegséget örökölhette Péter is…