Mennyei Tipp

A legjobb tippek tőlünk jönnek!

Öt perc pihi

A színpadon már érezte, hogy baj van. A fellépés után egyenesen a kórházba került a magyar énekes

Színpadon már érezte, hogy baj van.

Megtörtént a baj. Az utolsó számoknál már érezte, hogy valami nem stimmel.

Varga Miklós egy fellépés során érezte meg, hogy nagy a baj. A ráadásszámnál egy kitartott magas hangot már nem tudott kiénekelni. Kiderült, az énekesnek bevérzett a hangszála, a beszédhangja is megváltozott, így az előadás után egyenesen a kórházba sietett.

„Így kerültem be a János Kórházba, ahol egy szondát vezettek le a gégémhez, majd megállapították, hogy a jobb oldali hangszálam bevérzett. Az orvos teljes szilenciumot rendelt el, de még azt is megtiltotta, hogy suttogjak. Amikor kiderült, hogy a teljes gyógyulásig akár hónapok is eltelhetnek, kétségbeestem” – nyilatkozta Varga Miklós a Ripostnak.

Megtanulta a leckét, eldöntötte, hogy többet nem fogja túlhajszolni a szervezetét.

„Szörnyű volt, mert pont egy nappal az orvosi diagnózis után kellett volna felénekelnem a legújabb számokat, március 15-re kész akartam lenni az új albummal, hogy megjelenhessen a 100 éves Trianoni békediktátum megemlékezésre. Tehetetlen voltam, semmit nem tehettem, nem erőltethettem a hangszálaimat és hetente vissza kellett járnom a kórházba kontrollra. Csak fokozatosan terhelhettem a hangomat. Végül három hónap kellett ahhoz, hogy teljesen meggyógyuljak.”

„A szervezetet nem lehet büntetlenül a végtelenségig kizsákmányolni. Ha érzi az ember, hogy elfáradt, pihenni kell. Úgy tűnik, így 60 felett már benő az ember feje lágya, és ami a legfontosabb, meg kell tanulni nemet mondani. Szerencsére sok felkérést kapok, de mostantól megfontoltabb leszek” – vonta le a tanulságot.