Mennyei Tipp

A legjobb tippek tőlünk jönnek!

Öt perc pihi

Németh Lajos elmondta milyen döbbenetes nyár vár ránk, mindössze ennyi napon számítanak 30 foknál melegebbre!

Mutatjuk mikor várhatóak a nyár.

Az is kiderült, hogy mi lehet az oka ennek az időnek és meddig tart!

Mindenki érzi már egy ideje, hogy ez a nyár nem egészen olyan időjárás tekintetében, mint a megszokott. A nagyon enyhe telet szokatlanul hűvös tavasz követte nagy szárazsággal, most pedig megállás nélkül esik az eső, de az a nagy hőség egyszerűen nem akar berobbanni.

Az előrejelzés szerint a továbbiakban sem érdemes várni az elmúlt években megszokott nyári időjárást. A hosszútávú előrejelzések megegyezni látszanak a népi mondással: „Medárd, ha sírni kezd, 40 napig nem hagyja abba”.

 

Az Accuweather előrejelzése alapján mindösszesen 4 nap emelkedik 30 fok fölé a hőmérséklet a nyár folyamán. Ez persze még változhat, és azon is múlik, hogy az ország mely pontján helyezkedünk el, de ha csak néhány nappal lesz több a kánikulából, az még akkor is jócskán alulmarad a vártnál.

A legmelegebb idén július 12-18 körül várható, illetve augusztus első hetében.

Mindez egybeesik a Dávid-naptár jóslatával, míg Németh Lajos szerint június végéig átlag alatti, maximum átlagos lesz a hőmérséklet és a további időszak is változékony lehet.

„Régebben, amikor megkérdeztek mindig azt mondtam, hogy július elején, közepén nagy bizonyossággal tervezhető egy itthoni nyaralás. Most már nem mondhatom ezt, mert sokkal változékonyabbá váltak a nyarak. Tartós frontmentes időjárás nem tud kialakulni, ami talán a globális felmelegedés miatt is van” – teszi hozzá Németh Lajos.

És hogy mi lehet mindennek az oka? Talán egy most kezdődő mini jégkorszak:

“A globális felmelegedést egy érdekes kutatás szerint most a Nap tevékenységének változása ellensúlyozza, ezért lehet most hűvösebb a nyár. Valentina Zharkova, a Northumbria University matematikusa egy mini jégkorszakot jövendöl, melynek oka egy 2020 és 2055 között bekövetkező „szoláris minimum” – írja a masfelfok.hu, az éghajlatváltozásokról író szakportál. A szoláris minimum azt jelenti, hogy a Nap látható felszínén megfigyelhető napfoltok száma a 11 éves ciklikus ingadozáshoz képest még alacsonyabb” – írja a Ripost.