Mennyei Tipp

A legjobb tippek tőlünk jönnek!

Uncategorized

Viharos szél, jégeső és felhőszakadás – ekkor csapnak le a heves zivatarok az országra

Ekkor csapnak le a zivatarok.

A zivatarok mellett viszont marad a kánikula: akár 36 fok is lehet ma.

A hétvégén szinte az egész országban beköszöntött a kánikula, idén nyáron először a 35 fokot is elérte a hőmérséklet. Vasárnap volt az év eddigi legmelegebb napja.

A kánikula hétfőn is folytatódik, ugyanakkor heves viharokra is készülhetünk.

Hétfőn a napsütés mellett erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, és a késő délelőtti óráktól először északon, majd másutt is egyre több helyen alakulhat ki zápor, zivatar – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Heves zivatarok is várhatóak, amelyeket viharos szél, felhőszakadás, illetve jégeső kísérhet.

Kezdetben déli délnyugati szél lesz a jellemző, majd egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, megerősödik, viharossá fokozódik a légmozgás.

A hőmérséklet csúcsértéke 25 és 36 fok között valószínű,

30 fok alatti maximumra az Északnyugat-Dunántúlon számíthatunk, majd délután egyre nagyobb területen visszaesik a hőmérséklet.

Zivatarok miatt Baranya és Csongrád-Csanád megyék kivételével az egész országra másodfokú figyelmeztetést adtak ki. De az ország több részére is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki felhőszakadás, széllökések és a hőség miatt is.

Este az ország nagy részén kiderül az ég, megszűnik a csapadék, de hajnalra helyenként párásság, ködfoltok, illetve alacsonyszintű rétegfelhőzet képződhet. Az északnyugati szél gyorsan mérséklődik. A hőmérséklet késő este 18 és 23, hajnalban 12 és 19 fok között alakul.

Kedd éjszaka az ország délnyugati harmadának kivételével csökken a felhőzet, kiderül az ég, napközben nagyrészt napos időre számíthatunk a délnyugati megyékben több, másutt kevés gomolyfelhővel. Éjjel a Dunától keletre még több helyen valószínű zápor, zivatar, napközben legfeljebb elvétve lehet csapadék. Az északnyugati szél az ország északkeleti felében gyakran lesz élénk, időnként erős, a nap második felében mérséklődik a légáramlás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között várható.

Szerdán napos idő valószínű többnyire kevés gomolyfelhővel. Csapadékra nem számíthatunk. A változó irányú szél általában mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 33 fok között várható.

Csütörtökön több-kevesebb napsütést követően egyre több gomolyfelhőre számíthatunk. Hajnaltól az Északi-középhegység területén, napközben már máshol is valószínű zápor, zivatar. A délies szél több helyen megélénkül, az Észak-Dunántúlon erős széllökés is lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 34 fok között várható.

Pénteken a fátyol- és erősebben megnövekvő gomolyfelhőzet mellett több-kevesebb napsütés valószínű. Több helyen – napközben nagyobb valószínűséggel a Dunától keletre – várható zápor, zivatar. Az északnyugati, északi szelet erős széllökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16 és 22, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között valószínű.