Mennyei Tipp

A legjobb tippek tőlünk jönnek!

Öt perc pihi

II. fokú veszélyjelzés adtak ki az ország felére: Ekkor érkeznek több hullámban érkeznek a zivatarok

Ekkor csapnak le.

A veszélyjelzésükben azt írták: még hétfőn hozzávetőlegesen a Pécs-Miskolc vonaltól északnyugatra alakulhatnak ki zivatarok, felhőszakadás, viharos szél, esetleg nagyobb jég kíséretében.

Kedden a nap első felében az ország nagy részén átmeneti szünet várható, majd délután ismét zivatarokra kell számítani (a legkisebb eséllyel a Tiszántúlon). Ekkor heves zivatarok is lehetnek óránkénti 90 kilométeresnél is erősebb széllökésekkel, nagyobb szemű jéggel és felhőszakadással. Gócokban 30-50 milliméternyi, néhol esetleg ennél is több eső hullhat.

Zivatarveszély miatt másodfokú figyelmeztetést adtak ki Budapestre, valamint Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére, míg a többi megyében elsőfokú a figyelmeztetés.

Emellett Budapestre, továbbá Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére a felhőszakadás veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

Az előrejelzés szerint a legalacsonyabb hőmérséklet 13 és 21 Celsius-fok között valószínű. Napközben 22-34 fokig melegszik fel a levegő, északnyugaton lesz hűvösebb.