Mennyei Tipp

A legjobb tippek tőlünk jönnek!

Öt perc pihi

Hatalmas örömhír: Hazaengedték a legendás magyar zenekar tagját

Bíztató hírek érkeztek.

„Lacit végre hazaengedték, ami nagyon jó hír” – nyilatkozta a Blikknek Kóbor János, az Omega frontembere osztotta meg.

A zenekar frontembere arról is beszélt, hogy „engem már az megnyugtat, hogy otthon van, és a hangján is hallatszik, hogy jó erőben van. Most már sokkal hosszabban lehet vele beszélni, erő van a hangjában és a kedve is jobb.”

Kóbor azt is elmondta zenésztársa egyelőre azt kérte, hogy még ne látogassák, mert pihenésre van szüksége. „Mi pedig ezt megértjük és tiszteletben is tartjuk. A helyében valószínűleg én sem örülnék, ha egy hónap után végre hazaengednek és mindig jönne valaki, nem tudnék pihenni. Majd ha jól lesz, akkor elmegyünk hozzá, addig pedig tudjuk, hogy a családja mindent megtesz érte és a gondját viselik” – jegyezte meg. Kóbor hozzátette, hogy a gipszet már levették Benkő lábáról, és pár lépést már egyedül is tud menni.

Benkő július közepén került kórházba, mert elesett az utcán és eltört a térde, valamint a bordája. Operálni kellett, s bár a beavatkozás jól sikerült, vizesedni kezdett a tüdeje, ezért bent tartották.

atv.hu