Mennyei Tipp

A legjobb tippek tőlünk jönnek!

Öt perc pihi

Búcsú Vujity Tvrtkotól! Nem tudott róla senki, értetlenül állnak a rajongók!

Így búcsúzott.

Vujity Tvrtko a népszerű műsorvezető eltűnt a képernyőről és családjával együtt elköltözött Magyarországról! Egy titokzatos búcsúposztban köszönt el a követőitől.

A Blikk nyomozott az ATV műsorvezetőjének rejtélyes eltűnése ügyében: kiderítettük, hogy családostul hagyta el az országot és nagy valószínűséggel ismét az Egyesült Államokba költözött. Furcsa volt, hogy Tvrtko helyett ezen a héten Gajdos Tamás köszönti az embereket az ATV Startban, ezért utánajártunk, mi történhetett vele.

Több barátjuk is megerősítette a hírt, hogy elhagyták az országot, de nem árulták el, pontosan hol vannak. Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója azt mondta lapunknak, hogy valóban, a Start nézőitől elköszönt, de az ATV-től nem, főleg az amerikai elnökválasztással kapcsolatos programjainkban számítunk rá, utalva arra, hogy Tvrtko Amerikába költözött.

A riporter ezek után ma reggel Facebookon elbúcsúzott követőitől, de azt nem árulta el, hova ment. Annyit írt, hogy egy nagyszerű lehetőség következik az életében, amivel élni szeretne, már egy héttel ezelőtt elrepült családjával. Facebookon továbbra is tájékoztatja majd a követőit mindenről.

“Drága Barátaim!

Eljött a búcsú ideje. Nagyon szépen köszönöm azt a rengeteg szeretetet, amit Tőletek kaptam. Elmondhatatlanul sok erőt merítettem minden egyes jó szóból, biztatásból, ölelésből. Ami számomra most következik, az egy sok munkával kiharcolt nagyszerű lehetőség, amellyel élni szeretnék, s amellyel büszkévé szeretném tenni szeretett népemet/népeimet, és gyönyörű hazámat; emellett pedig meg szeretnék adni minden olyat a fiaimnak, amit egy édesapa a gyermekeinek megadhat.

Egy héttel ezelőtt a reptéren, a felszállás pillanataiban ugyanazt mondtam a családomnak, amit minden egyes külföldi utunk előtt el szoktam mondani: mostantól mi is Magyarország nagykövetei vagyunk, s fel kell nőnünk ehhez a feladathoz. Hiszem és tudom, hogy sikerülni fog. Azt bizton állíthatom, hogy bármerre is vessen minket a sors, megmaradok büszke horvátnak és büszke magyarnak, Magyarország büszke polgárának.

Ezúton külön is köszönöm mindazoknak, akik személyesen megtisztelték jelenlétükkel valamelyik előadásomat, melyek bevételéből rászorulókat szeretnék segíteni; az elhúzódó vírushelyzetben -fizikai jelenlétem hiányában- ennek lebonyolítását a Baptista Szeretetszolgálatra bíztam. Tudnotok kell: azokban az adományokban -belépőitek megvásárlásával- mindannyian benne vagytok!

Otthoni elérhetőségeim ezennel megszűntek, de ez a Facebook-oldal mindvégig megmarad; ez lesz az a hely, ahol mindenről tájékoztatlak majd Benneteket!

Hamarosan jelentkezem. Sok erőt kívánok Nektek ezekben a nehéz időkben! Vigyázzatok nagyon magatokra! És még egyszer köszönök mindent!

Barátsággal: Vujity Tvrtko” – írja a riporter Facebookon.

 

 

Drága Barátaim!

Eljött a búcsú ideje. Nagyon szépen köszönöm azt a rengeteg szeretetet, amit Tőletek kaptam….

Közzétette: Vujity Tvrtko – 2020. szeptember 17., csütörtök