Mennyei Tipp

A legjobb tippek tőlünk jönnek!

Öt perc pihi

Tragikus hír jött: Érthetetlen gyász! Szívleállásban elhunyt az ismert színész

Megdöbbentő hír.

Nyolcvanadik születésnapján, hétfőre virradóra Rómában elhunyt Gigi Proietti olasz színész, zenész, komikus, aki forgatott Sidney Lumet-vel és Robert Altmannal is.

Proiettit az utóbbi napokban szívproblémái miatt kórházban ápolták. Állapota tegnap este fordult súlyosra, és halálát végül szívleállás okozta.

1940-ben született Rómában, és jogot tanult, mielőtt színészi pályafutását elkezdte volna a hatvanas évek elején. A színházban, a zenében és a televízióban is sikeres, közkedvelt sztár volt, tehetsége volt rá, hogy megnevettesse a közönséget.

Számtalan olasz tévéműsort vezetett, a filmjei közül sokan az 1976-ban bemutatott Febbre da cavallo című kultikussá vált vígjátékára emlékeznek. A Rocca parancsnok című 1996-2005-ig futó tévésorozattal szintén sok rajongót szerzett magának. A széria utolsó epizódját 16 millióan látták.

Fontos szerepet töltött be a római Globe Színház életében, amelynek nyári Shakespeare fesztiváljait szervezte művészeti igazgatóként.

A nemzetközi filmvilág is kedvelte, játszott Sidney Lumet 1969-es filmjében, A találkozásban, Robert Altman 1978-as Esküvőjében, valamint Ted Kotcheff Ki öli meg Európa nagy konyhafőnökeit? című filmjében is.

Matteo Garrone tavaly bemutatott Pinocchio című filmjében a Tűznyelő szerepét alakította.

Nyolcvanadik születésnapjára számos programot szerveztek Olaszországban. Az olasz közszolgálati RAI tévécsatorna legismertebb filmjei közül sugároz többet hétfőn.