Mennyei Tipp

A legjobb tippek tőlünk jönnek!

Öt perc pihi

Tragédia történt, mély gyászban Magyarország! – Legyőzte a gyilkos kór, elhunyt a legendás hazai zenész

Nyugodjon békében.

69 évesen elhunyt Balázs Fecó Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes. A zenész halálhírét péntek reggel az Apostol együttes osztotta meg a Facebookon.

Mint arról korábban beszámoltunka legendás énekes a koronavírus miatt korábban lélegeztetőgépre került és hiába kapott vérplazmát és imádkozott érte az egész ország, már nem ébredt fel többé. A helyzetet bonyolította, hogy Balázs Fecó korábban több alkalommal is komoly szívműtéten esett át. November 18-án derült ki, hogy az énekes a koronavírus okozta szövődmények miatt kórházba került, állapota válságos volt, intenzív osztályon, lélegeztetőgépen, mélyaltatásban kezelték. Már a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában tagja volt az iskola zenekarának. 1967-ben a Neoton együttes tagjaként kezdett. 1972-ben Som Lajossal kivált a zenekarból, és megalapították az első magyar hard-rock zenekart, a Taurus XT-t, amely 1973-ban felbomlott. Ezután Balázs Fecó két évet külföldön dolgozott. Hazatérte után, 1976-ban Koncz Zsuzsa kísérőzenekarához került, majd 1978-ban, erre az együttesre építve megalapította a Korál együttest. Balázs Ferenc alakította újjá és önálló együttessé. 1978-ban volt a bemutatkozó koncertjük a Budai Ifjúsági Parkban, de ekkorra már csak az alapító Balázs Fecó maradt meg a régiek közül. Új tagja lett a zenekarnak Fischer László és Scholler Zsolt, akit Fekete Tibor váltott fel 1983-ban. 1978-ban Pados Zoltán, 1979-ben Papp Tamás dobolt, őt 1980-tól Dorozsmai Péter váltotta fel. A hard-rock stílus dallamosabb változatát játszották. Felléptek Bulgáriában, Szovjetunióban és Jugoszláviában. Az 1981-es táncdalfesztiválon a Homok a szélben című dalukkal óriási sikert arattak. Ötéves születésnapjuk megünneplésére a Kisstadionban került sor, ahol fellépett még az East és 100 Folk Celsius együttes. 1979-1984 között egymás után hatszor az év legjobb billentyűsének választották. 1986-ban a Korál feloszlott. 1986-tól Fecó szólókarrierbe kezdett. Filmzenéket komponált: (Gondviselés, Laura, Vakvilágban, A pókok, Nyolc évszak). Belefogott a romos sitkei kápolna a felújításába, megszervezte a Sitkei Kápolna Kulturális Egyesületet, amelynek elnöke is lett, koncerteket rendeztek, és a bevételekből állták a felújítás költségeit. A teljes rekonstrukció 1991-ben fejeződött be. 1987-ben EMeRTon-díjat kapott. 1988-ban Kőfalak leomlanak címmel oratóriumot írt. Szintén ebben az évben az Interpop Fesztivál zeneszerzői díját kapta az oratóriumért és a Hölgyeim elég volt című színházi darab zenéjéért. 1996-ban unplugged koncertet adott. 1997-ben 12 év után újra összeállt a Korál együttes, és egy koncertet adtak a Kisstadionban, amely elnyerte az év koncertje címet (EMeRTon-díj). 1998-ban Liszt Ferenc-díjat kapott és koncertezett a Budapest Sportcsarnokban, ahol Újjászületés című szintén 1998-ban megjelent lemezét mutatta be. 1999-ben jelent meg Évszakok című könyve, valamint a Huszka Jenő-életműdíjat is ez évben kapta. 2000 tavaszán jelent meg új nagylemeze, A csönd évei. 3 korábbi nagylemezét tükrözi, amelyek nem jutottak el a médiába. Az egyik lemez az 1990-ben készült Gyertyák a téren című, a másik 1993-ban Balázs Ferenc és a Korál címen jelent meg, illetve ugyanebben az évben adták ki Balázs Fecó szerzői lemezét, amelyen más előadóknak írt szerzeményei találhatók. Az új lemez ennek a három lemeznek a gyűjteményes válogatása, és érdekessége még, hogy Balázs Fecó duettet énekel Kovács Katival és Keresztes Ildikóval. A közösen előadott dalok Forog a kerék és A csönd éve című dal Balázs Fecó 1986-ban írt szerzeményei, amelyet Szekeres Tamás újonnan hangszerelt.