Omlós egyben sütött, sajtos-füstös sertésszelet
Elég, ha csak megérzed az illatát.
Ha egy különlegesebb étellel szeretnénk előrukkolni, de nincs olyan sok időnk a konyhában pepecselni, akkor érdemes valamilyen „egybesült” húst választani. Ha a hús és pác megvan, akkor elindulhatunk megvalósítani a tervet. A legutóbbi választás az egyben sült, sajtos-füstöst sertésre esett. Jó kis karaj, bevagdosva nem szeletelve, legalább egy napot pácolva, füstölt sonkával és füstölt sajttal töltve, majd pedig puhára sütve. Nekem 70 perc fóliával és 15 perc fólia nélkül elég volt a sütőben, az étel tökéletes lett! Szerző: Milka
ALAPANYAGOK
Alap:
Pác:
-
A finom, fűszeres páchoz a hozzávalókat alaposan elkeverjük, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát is. A páccal megkenjük a húst, szépen minden egyes felületet, majd legalább egy órára, de akár egy éjszakára hűtőszekrénybe tesszük. Én a husit egy jó nagy, lefedhető ételdobozba tettem, majd így került a hűtőszekrénybe.
-
Egy magas falú tepsit előkészítünk. 2 dl olajat öntünk a tepsibe, erre kerül rá a 2 db vékonyra szeletelt, félhold alakú vöröshagyma. Az olajas-vöröshagymás ágyra tesszük rá a pácolt, előkészített sertéshúst. Vízzel vagy akár húslevessel felöntjük (nem sok, 1-2- dl), lefedjük és 180 fokon kb. 70 percig sütjük.