Mennyei Tipp

A legjobb tippek tőlünk jönnek!

Öt perc pihi

Fodor Zsóka szörnyen nehéz helyzetbe került, fájó döntést kellett hoznia

Ebben kellett neki döntenie.

Könnyen lehet, hogy az ország Magdi anyusának fel kell számolnia a pécsi albérletét.

Magdi AnyusPécsAlbérletFodor Zsóka

Megosztás

Nehéz döntés előtt áll Fodor Zsóka! Az ország Magdi anyusa négy évvel ezelőtt bérelt ki egy lakást Pécsett, ugyanis régóra a remek hangulatú Baranya vármegyei város szerelmese. Bár Budapestet tartja a bázisának, amikor csak teheti, a Dunántúl központja felé veszi az irányt, ahol rengeteg barátja van.

Könnyen lehet, hogy Fodor Zsókának fel kell adnia a pécsi albérletét Fotó: Bors

Könnyen lehet azonban, hogy rövid időn belül el kell búcsúznia imádott városától, az albérlettől legalábbis majdnem teljesen biztosan, ugyanis neki is meg kell húznia a nadrágszíjat, ráadásul egyre kevesebb az olyan színházi munkája, ami Pécshez köti.

“Ez egy nagyon nehéz szituáció, mert imádok Pécsett lenni, de az ottani darabok, amikben játszom kezdenek kifutni, és nem úgy tűnik, hogy a jövőben lesznek új megkeresések. Budapesten jóval több a felkérésem. Még nem teljesen biztos, hogy fel kell számolnom a pécsi albérletemet, de sajnos meg van rá az esély. Nehéz ettől a szívem, ráadásul ha úgy alakul, hogy mennem kell, akkor ki kell pakolnom a teljes lakást. Még szerencse, hogy a könyvgyűjteményem Budapesten van” – kezdte a Ripost-nak a színésznő, aki bízik benne, hogy a szerencse melléáll és mégis megtarthatja a szívéhez közel álló albérletet.

“Egyedül élek, egyedül kell magam fenntartani, és a színházi munka nem jár fix havi fizetéssel. Bár nem panaszkodom, azt gondolom, hogy luxus nyolcvanévesen fenntartani egy budapesti lakást, egy pécsi albérletet és a balatoni mobilházat. Sajnos muszáj racionálisan gondolkodnom, de nagyon fájna a szívem Pécsért. Persze bármikor visszatérhetek oda, de nagy biztonságot nyújtott az ottani albérlet” – sóhajtott az ország Magdi anyusa.

Önálló estre készül

A színésznőről köztudott, hogy 80 évesen is nagyon aktív, imád sztorizni, a közönség pedig imádja őt, már Magdi anyusként belopta magát a szívükbe. Talán ezért is döntött úgy, hogy hamarosan egy önálló esttel rukkol elő, ahol nem a színésznőt láthatják benne a nézők, hanem képet kapnak arról, hogy milyen ő valójában.

“Az est az Erzsikétől Magdi anyusig címet viseli, és két órásra tervezzük. Aki eljön, valóban megismerheti azt az oldalamat, amit egy színházi előadásban nem tudok megmutatni” – árulta el a Ripost-nak Zsóka.