Hosszan tartó harc után elhunyt a nívódíjas magyar színésznő
Gyászol a szakma.
73 évesen elhunyt Meixler Ildikó színésznő, a Kolibri Színház társulatának tagja.
Hosszan tartó betegség után elhunyt Meixler Ildikó színésznő, bábművész, a Kolibri Színház társulatának tagja. Meixler Ildikó pályáját az Állami Bábszínházban kezdte, majd 1981-től a Mikroszkóp Színpad színésznőjeként dolgozott, számos játékfilmben szerepelt és televíziós nívódíjat is kapott 1980-ban illetve 1983-ban – idézi fel munkásságát a Színház Online.
“Ismertem a melegszívű, kedves, embert, a tehetséges művészt. Ezt az ázott kismacskára emlékeztető esendő lányt, aki ugyanakkor erős és határozott volt.
Már akkor a barátomnak éreztem, amikor még csak láttam küzdeni a bábjával a Süsü próbáján. Aztán felkértem élő szerepre, mert természetes, smink nélküli, valódi ember kellett, egy valódi színész, aki nem játssza, hanem éli a szerepét. Alakítani csak a bábjaival szokott, azoknak adott lehetőséget, hogy Kiskirályfi és Torzonborz is legyenek. Amikor élő szereplőként mozgott a filmben akkor ő volt, ő örült és sírt és esett kétségbe.” – emlékezett rá egykori kollégája.
Indirekt/Blikk