Mennyei Tipp

A legjobb tippek tőlünk jönnek!

Öt perc pihi

BAYER ZSOLT VÉRLÁZÍTÓ KIJELENTÉSE: “A NYUGDÍJASOK MELLETT A MAI TANÁROK JÓ RÉSZE IS EGY TEHETSÉGTELEN, LUSTA ÉS TUDATLAN SENKIK, AKIK CSAK ARRA JÓK, HOGY…”

Hogy mondhatott ilyet?

Bayer Zsolt az egykori Fidesz alapító, újabban újságíró, publicista és televíziós műsorvezető nyilatkozott már cifrákat a múltban, azonban a tegnap közzétett cikkén egy ország háborodott fel. Önök szerint joggal?

Változtatás nélkül idézzük a Nyugati Fénynek (is) lenyilatkozott, igencsak erős szavait, amit a tanároknak illetve a tanártüntetések szervezőinek címzett, akik az oktatás jelenlegi helyzete ellen emelték fel hangjukat és változást akarnak. Azt sokan nem tudják, hogy Bayer Zsoltnak a hivatalos iskolai végzettsége, a szakmája, hogy ő középiskolai tanár, méghozzá magyar szépirodalom szakos. Ráadásul Bayer tanított is középiskolában, voltak neki diákjai. Ennek ellenére tegnap a következőket nyilatkozta:

“Úgy gondolom, hogy semmi baj nincs a mai oktatási rendszerrel idehaza, sőt több mint példás.


Azok a tanárok, akik a jelenlegi oktatási rendszert és metódusát kritizálják azt azért teszik, mert jó részük egy tehetségtelen, lusta és tudatlan senki, akik csak így akarnak reflektor fénybe kerülni és/vagy nem szeretik a szakmájukat. Ezeket én semennyire nem tudom tisztelni”. – fakadt ki cikkében Bayer.

– Kérjük ossza meg Ön is, ha elege van az uszításból és támogatja a tanárokat!
forrás: Nyugati fény