Mennyei Tipp

A legjobb tippek tőlünk jönnek!

Öt perc pihi

Tragikus hír: Elhunyt a világhírű magyar zongoraművész

Szomorú hír érkezett.

92 éves korában elhunyt Kurtág Márta, világhírű zongoraművész.

Kurtág György zeneszerző felesége nem csak a magánéletben volt tökéletes társa, de a zenei életben és az alkotásban is kiegészítették egymást. Több mint 70 évig alkottak egy párt, rendszeresen adtak koncertet közösen is.

Mitsuko Uchida zongoraművész úgy nyilatkozott a házaspárról, Kurtág György inspiráló, szenvedélyes és őszinte személyisége szerzeményeiben is megnyilvánul, ahogy az őszinte szeretet is, ez pedig a Mártával való rendkívüli kapcsolatának köszönhető. ,,Aki hallotta a Kurtág házaspárt négykezest játszani, tudja, hogy mire gondolok” – nyilatkozta a japán születésű zongoraművésznő.

Kurtág Márta 1927. október 1-jén született, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerzett diplomát. Tanárai Antal István és Hernádi Lajos voltak, kamarazenét pedig Weiner Leótól és Mihály Andrástól tanult.

Nyugodjék békében!