Mennyei Tipp

A legjobb tippek tőlünk jönnek!

Öt perc pihi

Rendkívüli hír: Legalább 70 katona elhunyt egy dzsihadista támadásban

Nagyon sokan életüket vesztették.

Legalább hetven katona halt meg a nigeri Inates településen lévő támaszponton feltételezett dzsihadisták támadásában – közölték biztonsági források szerdán.

 

A mali határhoz közeli bázist még kedd este érte támadás. A halottak magas száma a dpa német hírügynökség szerint azzal magyarázható,hogy a támadók a támaszpontot aknavetőgránátokkal is lőtték, amelyek a létesítményben tárolt lőszert és üzemanyagot is felrobbantották.

Egy helyi forrás szerint kisteherautókkal, és motorokon érkeztek, és a katonákat éppen az esti imádság idején lepték meg.

Hírügynökségi jelentések szerint az elmúlt évek legsúlyosabb támadásáról van szó a nigeri fegyveres erők ellen.
A mostani támadás alig egy nappal követett egy másikat a Tahoua térségben. A nigeri védelmi tárca szerint az utóbbi esetben három katona és tizennégy szélsőséges halt meg.

Az inatesi tábort legutóbb júliusban támadták meg. Akkor tizennyolc katona halt meg.Elkövetőként pedig az Iszlám Állam Nyugat-afrikai Tartomány (ISWAP) nevű dzsihadista csoport jelentkezett, amely 2016-ban vált ki a Boko Haram terrorszervezetből.
Iszlamista csoportok különösen Niger nyugati felében vetették meg a lábukat a Burkina Fasó-i és a mali határ közelében. Egyes szélsőséges frakciók az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat, mások az Iszlám Állam bűntársai.

Mahamadou Issoufou nigeri elnök a történtek miatt megszakította egyiptomi hivatalos látogatását. Az államfő egy az Afrikában fenntartható béke, biztonság és fejlesztés kérdéseivel foglalkozó konferencián vett részt.