Mennyei Tipp

A legjobb tippek tőlünk jönnek!

Uncategorized

Nagyobb a baj mint gondolták? Műtétre volt a szüksége a brutálisan megvert sportolónak

Komolyabb sérülései voltak mint az elsőre gondolták.

Szerdán este brutálisan megverték egy budapesti szórakozóhelyen a Ferencváros egykori labdarúgóját, Busai Attilát. Most kiderült, olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy műteni kell, az arca három helyen is eltört.

Ahogy azt korábban megírtuk, verekedés tört ki szerda este egy IX. kerületi szórakozóhelyen. A Ferencváros egykori játékosát, Busai Attilát súlyosan bántalmazták.

„A nagy hangzavarban arra lettünk figyelmesek, hogy dulakodás kezdődik. Minden szinte pillanatok alatt történt, nem láttuk pontosan, ki kezdeményezte az ökölharcot, de nagyon megijedtünk” – mondta egy szemtanú a Blikknek.

Már akkor is látták, hogy a focista komolyan megsérült, a szeme feldagadt, szinte felismerhetetlen lett az arca. Most kiderült, Busai Attilát meg kell műteni a verekedés után, az arccsontja ugyanis három helyen is eltört.

A labdarúgónak egyelőre nincs csapata, nem rég svédországi szerződése hiúsult meg, de úgy néz ki, jó ideig nem is állhat pályára így.
Az ügyben a rendőrsé eljárást indított.