Mennyei Tipp

A legjobb tippek tőlünk jönnek!

Öt perc pihi

Anyósom így rakja el a paradicsomot télire! Ebben az évben én is, mentsd el magadnak ezt a módszert!

Érdemes kipróbálni, mert nagyon klassz.

Kétségtelen, hogy a paradicsom nemcsak az egyik legfinomabb nyári zöldség, de a legegészségesebbek közé is tartozik. Ha szeretnénk a finom, saját, házi paradicsomunkat egész évben fogyasztani, kifejezetten jó gondolat eltenni azt télire!

Anyósom az alábbiakat használja hozzá: Szükség lesz két ág kaporra, két evőkanál cukorra, két evőkanál almaecetre, egy evőkanál sóra, valamint természetesen vastag héjú, kisebb, nagyjából egyforma méretű paradicsomokra.

Nem lesz túl bonyolult a folyamat:

Először is megmossuk a paradicsomot, eltávolítjuk a szárát (de arra figyeljünk, hogy ne szakadjon be a héja). Viszont villával egy pár helyen szurkáljuk be.

Második lépésben leforrázzuk az üvegünk tetejét, majd belehelyezzük szorosan egymás mellé a paradicsomokat, valamint a kaprot. Ezután a paradicsomok tetejére is teszünk egy kaprot.

Következő lépésben forralt vizet töltünk az üvegbe, és maximum 10 percig állni hagyjuk, majd leöntjük róla.

Negyedszerre feltöltjük cukorral, almaecettel és sóval kevert forró vízzel.

Végül fokhagymát petrezselyemzöldet is adhatunk hozzá, és bezárjuk az üveget. Majd fejjel lefelé elhelyezve takarjuk be paplannal. Amíg teljesen ki nem hűl, tartsuk így, másnap pedig már tehetjük is ki a kamrába.

10 ÉRDEKESSÉG, AMIT A PARADICSOMRÓL NEM TUDTÁL EDDIG

  • Sokan úgy gondolják, hogy a paradicsom egy zöldség, holott ez nem igaz! A paradicsom bizony gyümölcs, amely körülbelül 500 éve került el hazánk területére.
  • A paradicsomban sok C-vitamin található meg, egészen pontosan 100 gramm, 25-40 mg-ot tartalmaz. Jó tudni ezzel kapcsolatban, hogy minél kisebb egy paradicsom, annál magasabb a vitamintartalma. A C-vitamin mellett azonban igen magas a B2 és B1 vitamin tartalommal is rendelkezik ez a gyümölcs, ezért fogyasztása kifejezetten javasolt minden ember számára.
  • Fogyókúrázók számára jó hír, hogy a paradicsomnak igen alacsony a kalóriatartalma, hiszen 100 grammjában csupán 22 kcal található meg. Emellett szénhidráttartalma is igen csekély, a maga 4 grammjával.
  • A paradicsom kifejezetten jó hatást képes gyakorolni a máj és a vese működésére, továbbá a benne található antioxidánsok méregtelenítik szervezetet, és egyes tumoros megbetegedések kialakulásának is gátat tud szabni a rendszeres fogyasztása.
  • A paradicsomban lévő jótékony anyagok a sebek gyógyulását is képesek meggyorsítani, nem véletlen hát, hogy egykoron nagyanyáink előszeretettel készítettek paradicsomos pakolásokat a sérült bőrfelületekre.
  • A paradicsomot a kozmetikai iparban is felhasználják, hiszen hidratáló hatása van, valamint hatékonyan feszesíti a bőr felszínét. A szeplős bőrre kifejezetten ajánlott paradicsomos pakolást készíteni, hiszen a bőrön lévő elszíneződéseket is képes elhalványítani.
  • A paradicsomban nagy mennyiségben található meg likopin is, amelyről köztudott, hogy immunerősítő és tumor ellenes hatással bír.
  • A paradicsom nagy részét, közel 94 százalékát víz alkotja, ezért fogyasztása minden korosztály számára javallott. Gyermekek étrendjébe különösen ajánlott napi szinten beiktatni a paradicsomot, hiszen étvágyserkentő hatással is bír.
  • Jó tudni, hogy a paradicsom igen hamar képes megromlani, ezért igyekezzünk belőle mindig frisset vásárolni.
  • A napon leégett bőrre érdemes paradicsomos pakolást készíteni, mivel gyulladáscsökkentő hatással bírnak a benne lévő anyagok.

Hasznos volt? Ne felejtsd el megosztani, hogy a barátaid is tudjanak róla!