Mennyei Tipp

A legjobb tippek tőlünk jönnek!

Öt perc pihi

Nem rég érkezett: ITT a nagy novemberi horoszkóp… Vajon neked jobbra fordul az anyagi helyzeted?

Vajon kik a szerencsések?

Kos november Horoszkóp 2022

Belső erő, spontán energia, önbizalom

A novemberben a Kos jegyűek ismét egy aktívabb munkahelyi időszak elé néznek. Viszont most tökéletesen be tudja majd osztani az idejét annak köszönhetően, hogy pontosan tudja, hogy mit akar elérni. Ily módon minden problémával könnyen meg fog birkózni, és a talpraesettsége akár még a felettesei figyelmét is felkeltheti. A magánéletében kisebb gondok adódhatnak, de szerencsére komolyabb konfliktusoktól nem kell tartania.

A november tele lehet csalódásokkal a Kos jegyűek számára. Tartsa észben, hogy attól, hogy valami nem a tervei szerint sikerült, még nem jelenti azt, hogy ne lehetne a lehető legtöbbet kihozni az adott helyzetből. Ne hagyja, hogy az őszi depresszió, amellyel időről-időre meg kell küzdenie, maga alá gyűrje. Szánjon időt a pihenésre és gyűjtsön erőt az önre váró feladatok elvégzéséhez.

Biztos a dolgában és abban amit csinál, ezért igen könnyen meg tudja győzni az érveivel a környezetében lévőket, de emellett inspiráló hatással is van rájuk.

Szánjon némi időt a háztartására. Egy kényelmes, tiszta otthonban sokkal jobban tudja érezni magát.

Erősítse a szervezetét. Ezekben a napokban érzékenyebb az átlagnál. Kerülje a mesterséges adalékokat.

Bika november Horoszkóp 2022

Erős és makacs, viszont praktikus és határozott

A novemberi időszak a Bika számára a munka terén számos pozitív fejleményt tartogat. A kiváló kommunikációs készségeinek köszönhetően könnyen alakít ki olyan gyümölcsöző üzleti kapcsolatokat, amelyek a cége számára jelentős mértékű anyagi bevétellel járnak. Az elért sikeri nem maradnak észrevétlenül, csak ne hagyja, hogy a dicsőség a fejébe szálljon.

Novemberben újabb változás következik be a bolygók állásában, ezért fontos, hogy legyen óvatos, nehogy kisebb baleseteket szenvedjen; például házimunka vagy sportolás közben. Legyen mindig körültekintő, így elkerülheti a veszélyes élethelyzeteket. Ezt követően a Bika jegy szülötteire egy jóval nyugodtabb időszak vár, ami nem csak a magánéletüket fogja jellemezni, hanem a munkahelyi kapcsolataikat is

A friss levegő jót fog tenni önnek. Még ha nem is rajong a sportolásért, akkor is menjen el sétálni kicsit.

Az egészség sokkal fontosabb a sportolásnál. Ezért ne erőltesse túl magát, ha egy-két napot kihagy az edzésben, attól még nem fog visszaesni a teljesítménye.

Ikrek november Horoszkóp 2022

Kommunikatív és udvarias személy, emellett kreatív és jó humorérzékkel rendelkezik

A novemberi időszakban az Ikrek bármikor számíthat a családja támogatására. Így bármilyen jellegű problémával könnyen meg tud majd birkózni, amennyiben nem akar mindent egyedül megoldani. Hagyja, hogy a környezetében lévők is segíthessenek önnek. Ebben a periódusban némi levertség is úrrá lehet önön, de a frusztrációtól is könnyen megszabadulhat például sportolás révén..

A pozitív hangulatának és a munkahelyi sikereknek köszönhető többletenergiát az Ikrek jól hasznosíthatja a magánélete terén is, ezért érdemes maximálisan kihasználni ezt a remek periódust. Az egyedül élők számára ez kiváló időszak lesz arra, hogy új, érdekes embereket ismerhessenek meg. Novemberben élvezze a szingli életmód nyújtotta szabad életet, töltődjön fel, szerezzen új élményeket. Aki tartós párkapcsolatban él, az is próbálja meg a lehető legtöbbet kihozni ebből az időszakból.

Ne legyen szomorú, vagy ideges csak azért mert nem sikerül egy feladatot teljesítenie, hiszen ez bárkivel előfordulhat.

Az ön ying-je és yang-ja tökéletes egyensúlyban van, ennek köszönhetően intenzív pozitív energiát sugároz ki magából.

Rák november Horoszkóp 2022

Érzelmes és készséges, de szeszélyes és zárkózott is

A Rák számára a november egy pozitív időszak lesz, és a csillagok állása kifejezetten kedvező hatást gyakorol majd a komoly párkapcsolatokra. Az ön és a partnere közti kötelék erősebb lesz, mint valaha, ezért meglehet, hogy itt lesz az ideje a következő lépés megtételének is. Az a legfontosabb, hogy oszlassa el a felmerülő félelmeit, és szükség esetén mindig vállalja a felelősséget. Ebben a periódusban a sport terén is jelentős sikereket érhet el.

A korábbi erőfeszítéseinek köszönhetően a rák jegyében születettek Novemberben is élvezhetik kemény munkájuk gyümölcsét és a nyugalmat az életükben. Mivel bőven lesz majd ideje önmagára, ezért próbálja meg a lehető legtöbbet kihozni ebből az időszakból. Pihenjen, töltse wellness-szel a szabadidejét, vagy vásároljon magának valami szépet. Ha teheti, akkor sportoljon is, hogy megőrizhesse jó kondícióját, így elkerülheti az olyan, őszi periódusra jellemző betegségeket, amelyektől a rák csillagjegyűek gyakran szenvednek.

 

Itt az ideje, hogy megpróbáljon egy jobb pozíciót szerezni a munkahelyén. Az út teljesen szabad ön előtt.

Ön remek vicceket ismer és pozitív energiával tölt fel másokat.

Oroszlán november Horoszkóp 2022

Bátor, magabiztos, öntudatos és nyitott Oroszlán

Novemberben a kedvező csillagállásnak köszönhetően az emberi kapcsolat terén a tökéletes harmónia, és a nyugalom varázsát élheti át. Ez a periódus ideális lesz az Oroszlán számára arra is, hogy egy magasabb szintre lépjen a párkapcsolatában. A családtagjaival való kapcsolata is zavartalan, és tökéletesen harmonikus lesz. Az esetlegesen felmerülő kisebb nézeteltéréseket pedig gyorsan meg tudja majd oldani.

Novemberben némi “őszi depresszió” jelentkezhet önnél. Az oroszlán jegy szülöttei ebben a periódusban önvizsgálatot tartanak és visszatekintve az elmúlt évre, elgondolkodnak azon, hogy mit lehetett volna másként, jobban csinálni. A horoszkóp szerint akkor jár a legjobban, hogy nem hagyja, hogy a negatív érzelmek eluralkodjanak ön felett. A múltat amúgy sem lehet megváltoztatni, örüljön inkább annak ami megadatott önnek és élvezze a jelent.

Itt a ideje, hogy felhagyjon végre a rossz szokásaival. A csillagok állása ideális ehhez.

Egyensúlyban van a fizikai- és mentális erőnléte, ennek mindig így kéne lennie, ezért fontos, hogy tegyen is érte.

Szűz november Horoszkóp 2022

Gondos, figyelmes, intelligens és pedáns Szűz

Ebben a hónapban a Szűz ismét komoly sikereket érhet el a karrierje építése terén, megvillantva a benne rejlő átlag feletti képességeket. A november során önt jellemző pozitív gondolkodás, és megoldás centrikus hozzáállás révén még a legösszetettebb feladatokkal is könnyen meg fog birkózni. A többletenergiát is a sportolás terén is kamatoztathatja, ezért érdemes a szabadideje egy részét a fizikuma fejlesztésére fordítania.

Novemberben a szűz jegy szülötteinek érdemes több időt eltölteniük a családtagjaik körében, így egy időre megfeledkezhetnek a munkahelyi gondokról és átélhetik a harmónia és a béke érzését. Ha egy korább szívességet kell viszonoznia, akkor ne habozzon megtenni azt, mert az érintett személy ezt esetleg önző magatartásként értelmezheti, annak ellenére, hogy önre ez egyáltalán nem jellemző. Ebben az időszakban ne fukarkodjon a kedvességgel, biztosítsa a rászorulókat a támogatásáról, ha mással nem is, de legalább kedves, buzdító szavakkal

Remek lehetősége lesz a pénzszerzésre és, hogy rendbe tegye az anyagi ügyeit. Ragadja meg ezt a kiváló lehetőséget, ne hagyja elillanni.

Mostanság nincs jó hangulatban, de ez ne vegye el a kedvét semmitől. Végezzen olyan tevékenységet, amitől jobban érzi magát. Ne túlórázzon sokat és ne agyaljon felesleges dolgokon.

Mérleg november Horoszkóp 2022

Igazság, rokonszenv, harmónia és intellektus

A November ideális periódus lesz a komoly párkapcsolatok fejlődése szempontjából. A közös erőfeszítések és az egymás iránti töretlen bizalom segít megerősíteni az ön és a párja közötti köteléket. Ha szeretne a párkapcsolatában egy magasabb szintre lépni, akkor ez az időszak ideális lesz a következő lépés megtételére. A horoszkóp szerint fontos, hogy a hónap során a Mérleg a barátait se hanyagolja el.

A csillagok állás szerint a november egy pozitív hónap lesz a mérleg csillagjegyűek számára. Sikerekre számíthat a karrierje terén és a magánéletében is. Lecsendesednek ön körül a dolgok, így ennek köszönhetően újra élvezheti a harmóniát és a romantikus pillanatokat a párja társaságában. Az egyedül élők számára érdemes minél aktívabb társadalmi életet élni, hogy maximálisan kihasználhassák ezt az időszakot és a belőlük sugárzó pozitív energiát.

Legyen türelmes és ne siessen túlságosan a munkája befejezésével, mert a kapkodásból csak baja lehet.

Elég régóta nem vett már könyvet a kezébe. Itt az ideje, hogy ezen változtasson, hiszen az olvasás nemcsak szórakoztató, hanem kiválóan eltereli a gondolatait az élet gondjairól.

Skorpió november Horoszkóp 2022

Körültekintő, harcos, előrelátó és empatikus másokkal szemben

A horoszkóp szerint Novemberben nem szabad a belső frusztrációját és a feszültségét a partnerén levezetnie. Ha mégis így tesz, akkor tönkreteheti az ön és a párja közötti nemrégiben kialakult harmóniát. A munkahelyén nem lesznek komolyabb feladatai, ezért nyugodtan töltheti az idejét a karácsony megtervezésével is. A csillagok állása ezidőtájt kimondottan jó egészséget ígér a Skorpió csillagjegyűek számára.

A november egy nyugtalan időszak lesz a skorpió jegy szülöttei számára, ezért fontos, hogy a családjuk és a legközelebbi barátaik körében megkapják a szükséges lelki támaszt és támogatást. Forduljon ön is bizalommal hozzájuk, mert csakis a segítségükkel tud átlendülni ezen a nehéz időszakon. Lassan, de biztosan a múlt homályába vesznek majd az elmúlt periódus nehézségei és végül minden normalizálódik ön körül. Arra ügyeljen, hogy semmiről ne feledkezzen meg a munkájában, mert az később visszaüthet önre.

Sokkal jobban kell beosztania a munkáját mint korábban, ezért ne hagyja, hogy a munkatársai megzavarják ön beszélgetéssel, vagy más módon.

Mostanság nem igazán volt alkalma túl sok időt tölteni a családtagjai körében. Itt az ideje, hogy ezt bepótolja.

Ne csodálkozzon, hogy ennyire jól érzi magát, hiszen az új életmódja jótékony hatással van a szervezetére.

Nyilas november Horoszkóp 2022

Céltudatos, energikus, tele van vágyakkal és képes az erőfeszítésekre

Novemberben a Nyilas csillagjegyben születettek a pozitív energiák előretörését fogják megtapasztalni, ami főként az életük intellektuális területén lesz érzékelhető. Ebben az időszakban könnyen tudja majd rendezni a saját prioritásait, és még a legbonyolultabb problémák megoldása sem jelent gondot. A kapcsolata a szeretteivel tökéletesen harmonikusan fog alakulni. A hónap során bármikor támaszkodhat majd a családtagjai támogatására, akik szükség esetén örömmel nyújtanak segítő kezet önnek.

Novemberben a Nyilasnak a karrierjére kell koncentrálnia, és menteni, ami még megmenthető belőle. Ne hagyja, hogy eközben bármi is kizökkentse önt. Tény, hogy közeledik a karácsony, de nem szabad, hogy elvonja a karácsonyi hangulat a figyelmét a munkájáról. Lehet, hogy a szabadideje is megsínyli majd a megkettőzött erőfeszítéseit, de biztos lehet benne, hogy megéri feláldoznia a célja elérése érdekében..

Ezekben a napok ideálisak az intellektuális tevékenységekre. Szánjon egy kis időt a tanulásra.

Ne legyen dühös, se csalódott már rögtön a nap kezdetén, hiszen így csak önmaga helyzetét nehezíti meg.

Bak november Horoszkóp 2022

Konzervatív és gyakorlatias, óvatos, állhatatos és komoly

A November egy harmonikus időszak vár önre, aminek előnyeit a karrierje építése terén is kamatoztathatja. A főnökei és a munkatársai is kedvesek, megértők lesznek önnel, így bátran megbeszélheti velük a szükséges dolgokat. A Bak számára ez a periódus fizetésemelést, vagy akár munkahelyi bónuszt is hozhat.

Annak ellenére, hogy a csillagok állása kifejezetten kedvező lesz az év utolsó negyedében a bak jegy szülöttei számára a kapcsolatok tekintetében, megeshet, hogy Novemberben családi problémákkal kell szembenézniük. A kisebb nézeteltérések komoly veszekedésekhez vezetnek majd, de szerencsére még időben rájön, hogy a kicsinyeskedés teljesen tönkreteheti a harmóniát, így gyorsan véget vet a felesleges vitáknak.

Ha teljesen biztos benne, hogy önnek van igaza, akkor érdemes megbeszélnie a dolgot a főnökével is.

Úgy érzi, hogy túl magas elvárásoknak kell megfelelnie. Meg kell húznia bizonyos határokat, mert ha nem teszi, akkor ön fog rosszul járni.

Vízöntő november Horoszkóp 2022

Lelkes és romantikus szeret új dolgokat kipróbálni

Novemberben a Merkúr planéta hatásának köszönhetően a Vízöntő jegy szülöttei hatalmas mennyiségű mentális energiára tehetnek szert. Ennek hála temérdek információ befogadására lesz képes, viszont valami miatt mindennek nem igazán tudja majd a munkahelyén is hasznát venni. A horoszkóp szerint érdemesebb ezt a időszakot a karrier építés helyett inkább a tanulásra fordítania. A sportolók – főként a profi sportolók – is kiválóan fognak teljesíteni ebben a hónapban.

Novemberben újra lecsendesednek ön körül a dolgok. A csillagok stabil, pozitív helyzetet vesznek fel az égen, így a párkapcsolati problémák is elkerülik majd. A vízöntő jegy szülöttei a szabadidejüket nyugodtan eltölthetik a családtagjaik és a barátaik körében, vagy kedvükre sportolhatnak, ha úgy tartja kedvük. Ez az időszak szintén megfelelő lesz arra, hogy megerősítse a személyes kapcsolatait is.

Ne hagyja, hogy megzavarják a munkában. Amikor dolgozik tegye félre az otthoni gondokat, máskülönben nem lesz képes kellően a feladataira koncentrálni.

Töltsön el kis időt az otthonában is, mert mostanság folyamatosan úton volt.

Halak november Horoszkóp 2022

Szerény és érzékeny csillagjegy, erős éntudattal és inspirációs képességgel

Ebben a hónapban a Halak csillagjegy szülöttei végre learathatják a kemény munkájuk gyümölcseit. A horoszkóp szerint a friss szerelemesek számára fontos, hogy kilépjenek az álomvilágból, és a rózsaszín szemüveget levéve objektívan és reálisan lássák az élet dolgait.

Novemberben pozitív energiák megjelenése lesz érzékelhető a párkapcsolatában. Ki fog békülni egy-két régebbi ellenségével és képes lesz felülemelkedni a régebben elszenvedett sérelmeken. Az így szerzett tapasztalatoknak köszönhetően nagy mértékben fejlődni fog a személyisége is. A halak csillagjegy szülöttei ebben a periódusban érettebbé válnak és képesek lesznek a számukra megfelelő mederbe terelni az életüket.

Kiváló hangulata van, így érdemes elmennie szórakozni, bulizni kicsit. Ne hezitáljon, hiszen a barátai társaságában remek este vár önre és még az is lehet, hogy érdekes emberekkel ismerkedik majd meg.

Egyensúlyban van a fizikai- és mentális erőnléte, ennek mindig így kéne lennie, ezért fontos, hogy tegyen is érte.