Mennyei Tipp

A legjobb tippek tőlünk jönnek!

Öt perc pihi

Mély gyászban a filmvilág: Elhunyt a legendás színésznő

Gyászol a filmes szakma.

104 éves korában meghalt Olivia de Havilland kétszeres Oscar-díjas színésznő, az Elfújta a szél című filmklasszikus egyik sztárja. A színésznőt párizsi otthonában, álmában érte a halál szombaton – írta vasárnap a Deadline.com hollywoodi hírportál.

Olivia de Havilland az 1930-as években egy sor kalandfilmmel futott be. Egyebek mellett játszott a Kertész Mihály és William Keighley rendezte Robin Hoodban és Kertész Halálfejes lobogó című filmjében is.

A színésznőnek később saját csatáit is meg kellett vívnia: a Warner Bros. ugyanis megpróbálta megnyújtani hétéves szerződését arra hivatkozva, hogy több szerepet visszautasított, de végül Olivia de Havilland nyerte a pert, az ítélet precedens értékű lett és máig az ő nevén emlegetik.

Az Elfújta a szél című filmben Melanie szerepét játszotta, és alakításáért Oscar-díjra is jelölték.

Ezt követően az 1946-ban bemutatott Kisiklott élet című romantikus dráma női főszerepéért megkapta az amerikai filmakadémia díját. Három évvel később pedig ismét Oscar-díjas lett William Wyler Az örökösnő című filmjével.

Az ötvenes évektől Párizsban élt. 1962-ben tért vissza New Yorkba.