Mennyei Tipp

A legjobb tippek tőlünk jönnek!

Uncategorized

Felfoghatatlan hír: Saját kezével vetett véget életének a sok által szeretett magyar zenész

Szomorú hír érkezett.

Ahogy megírtuk, tragikus hirtelenséggel elhunyt a 3+2 zenekar tagja, Vojnić Tunić Zsolt. Az együttes vezetője, Bugyi Zoltán elmondta, zenésztársuk és barátjuk maga vetett véget életének.

“Letaglózott minket is ami Zsoltival történt, szilveszterkor zenéltünk együtt utoljára. Zsolt sajnos ekkor már depresszióval küzdött, panaszkodott, hogy nem jönnek ki jól a párjával. Ha utaztunk koncertekre, gyakorta idegeskedett, aggódott az egészségi állapotáért, gyakran járt orvoshoz. Mindig magával hozta vérnyomásmérőjét is” – nyilatkozta Bugyi Zoltán a Blikknek.

“Egy vasárnap történt a tragédia, teljesen váratlanul. Maga vetett véget az életének. Pár napra rá már el is temették, mi sem tudtunk részt venni a szertartáson, olyan gyorsan történt minden. Szabadkán helyezték végső nyugalomra” – tette hozzá.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!